Háló

Megtekintve: 26 alkalommal

Két arc, egy név, születése

Benne van egy Nyika.
Egy részeges.
Egy többszörös házasságtörő.
Egy hajléktalan.
Már csak a zárt-osztály-i hiányzott.

nehogy már pár csetbeszélgetés és egy videószex,
óriásfallosz, néma maszturbáció (hogy gondolhatta, hogy élvezni fogom a látványt?)
felül írjon négy együtt-töltött napot
sok-sok ajándékot
egy közös jövőt
egy közös weboldalt
egy berendezett kerámia műhelyt
egy bolhapiaci közös árusítást

továbbá, egy arborétumi sétát
négy-öt lábfej masszírozást
négy-öt ideg-asszisztot,
egy közös, potya líra órát
sok-sok-órányi beszélgetést
közös étkezéseket
egy templomi szent-misét
búcsú imát,
összekulcsolt kezet

egy csókolózást
egy aktust
amire nem találok megfelelő szavakat
annyira rosszul sikerült
annyira mechanikus volt
annyira passzivált
mégse számított; mennyire?

együtt-alvásokat,
falhoz húzódó forgolódást,
utolsó este a fal hűvösét
a kapcsolat kihűlését
a megcsapó búcsúszelet

nem talált nevet nekem
visszaad azoknak, akik nevemen szólítanak
de hogy is szólítanak?
Dundika? – kérdezi

A többi névre nem emlékszem.

egy utolsó gíroszozást az állomás közelében
egy padon
imánál melegedve
a látvány a retinámba égett
mégse kulcsoltam össze a kezem
lesz még idő — persze
búcsúpuszira hiába nyújtani az ajkam
ha nem is búcsúcsókra
s hiába keresve szemtanút

*

gesztusokban fürdeni, pácolódni

*

Life vest under your seat
Mentőmellény az ülés alatt
Fasten seat belt while seated
Biztonsági övet kérjük becsatolni

lélekkóstolás
utolsó vacsora
léleklakoma
Szerelmi áldomás
Szellemáldozás.

Leírom ezt mind, de mit érek vele,
ha nem olvassa el.
Ha el sem olvassa!
Hogy is olvashatná?

Mintha meglepődött volna, hogy a keresztnevén szólítom.
Talán azért, mert anyjától kapta.
Vagy, mert, szerette volna, ha saját magam adok neki nevet, hogy az enyém lehessen.
Mint nő, a férfié.

Brill. Ez az! Brillant.

Ez tetszik. Talán neki is tetszene.
De, egy igazi, bő, egyhetes, kiskorú szakítás,
5000 km-nyi távolság kellett hozzá, visszafelé, félúton,
kb. 5000 m magasságban, bőven a fehér, tömött felhőpaplan fölött,
a ragyogó, napsütötte sávban, gépzajjal andalítva,
mindig csak elevenen, egyre elevenebben,
de mi történt volna akkor, ha megmarkol erősen, s ha nem szisszenek fel,
miből arra a következtetésre jut,
csak prédának jöhettem,
s hogy szabad,
sőt, kell engem bántani,
magamat kínálom véráldozatul,
avatandó oltárára,
oltárunkra,
mentorom,
szellemi vezetőm,
alias, Metatron.

Üszkös tükrödbe pillantottam,
megpillantottam magam.
Üszkös tükröd,
Üszkös magam.
Nem enged,
Nem engedem,
Fog vacog.
Fogva tart.
Mindkettőnkből engem.
Kékszakáll Brill(ant)

Addig nem lehetek
míg nevet nem tud nekem adni.
Míg meg nem születik
a két mostohagyermekből,
a „te meg én”- ből,
az édes-gyerek, a – Mi – *.

*

Érzed-e rajtunk Luci-t?
Kérdem a fiamat
hazafele a reptérről.
Nem értem.
Én sem.
De hisz átvettük a rezgéseit.
A mosolyai és vigyorai rezgését,
Meg a majdhogynem kacagását.
Csak kis idő kérdése ez.
S persze, azt, a vigasztalhatatlan sírást,
ami teljes eszkaláció után,
jobb híján,
csendesedni kezd,
elhalkul,
és erőt gyűjt,
hogy újra támadjon,
felkerekedjen,
elöntsön bennünket,
mint a kiszáradt partot a  háborgó tenger,
milliónyi sós cseppel,
melynek hullámai,
mint sziklákon,
köveken való habzó hüppögés csendesedik.

A gondolatok amiket lejegyzek, valahonnan jönnek,
valahova visszatérnek,
nem tudom hova.

Úgy foszlanak el, lassan, semmivé, mint az álmok,
vagy ahogy felszáll a gőz,
a lehelet gőze,
a kupolába.

Ahogy a köd eloszlik határtalan,
ahogy a füst szétterülve ül le,
Ember, azt össze nem szedheti.
Csak, mint a pipázó pöfékel,
mint a dohányos, eregeti a füstjét,
úgy eregetem én is a gondolataimat,
s csak bámulok utánuk.

Vélemény, hozzászólás?