Háló

Megtekintve: 26 alkalommal

Már soha másképp

MEGMÁSÍTHATATLANUL

hányszor öntöttem szoborba arcodat
hogy körbe cipeljem akár egy trófeát
a nekem tökéletest a bronzból elevent
csak lélegzetvételkor éreztem
gipszporral lett tele a tüdőm
pedig azt hittem tökéletest alkottam
elfelejtettem hogy én is egy
megismételhetetlent játszó másolat vagyok
DNS-láncokkal celládba rabosítottak
az angyalok

ÖNÁMÍTÓ

elhittem hogy a rossz behunyt szemem káprázata
eltűnik ha nézlek akár a háztetőkre vackolódott köd
ha rátelepszik a Nap és én semmit sem ronthattam meg
benned amit magamban nem akartam
hogy befoghatom és szétszórva osztogathatom a Napot
szívből tenyérből akár félszavakon át
az árnyék csak más dimenzióban követhet mert itt
mindig úgy ragyog hogy nem is ismerik az éjszakát

illúzió

csak a halál biztos és végleges
addig hullámfodrokként egymáshoz simulva
vagy viharban törve ha partot érünk
marad a képzelet
de abban is megtartalak hisz
úgy illeszkedünk mi az időben
mint mozaikdarabkák
mint a keresések s találkozások pillanatait
agyunkban visszajátszó filmrészletek
külön-külön és együtt is értékesek

SOHA MÁSKÉPP

már nem hagyhatlak el
mert itt élsz minden csendben
és bennem visszhangzol szóban
kulcszörgésben
távozásban közeledésben
tüzeket szítva is szelíden

bár ezerszer elátkoztalak
és ezerszer is áldlak
nem szabadulhatok
érzem tovább hordozlak
hajnaltól hajnalig
sötétből cipellek sötétedésig
amíg csak ébredsz amíg csak élek
maradsz és én maradok

Vélemény, hozzászólás?