Megtekintve: 191 alkalommal

---

Négy haiku ihletése

Megpróbáltam feledésbe süllyeszteni egy világot,
s a tengermély zöldes félhomályában is láttam
valamikori ölelkező testünket.
Egy hiú tükör nem hagyja nyugton a szívem,
egyetlen üveglap is újra szüli a vágyamat.
A világban oly sok ütközés, lidérces mítosz,
áltevékeny életek, fenekedő birodalmak,
kitárt ajtajú fekete lyukak,
– s közöttük mi összesimultunk egy pillanatra.
Most újra nevetésed megterített asztalánál
bort iszom emlékedre, az első ítélet a nyelvemet érte,
így már a szavakban is látom testünket.
Ez alatt a fa alatt találnál ezer év múlva is,
miattad megkapaszkodó gyökereim
gyönyörteli tágulását hallgatva.