hasonmásaink

Egyik karod szőkemásik fekete és göndörujjaidból kerítést fonokderekam körépillantásod hajamon lávalefolysz lassanmegülsz ajkam szegletébenegyszer kéredmajd nem hagyodhogy szeresselekmost épp kettő van belőledtegnap háromholnap majd nem jutsz eszembeés ezer...

keserű

gyűrött arcodon álmod kísértundorral iszod a mátelcseszett nap az ígéretrosszkedvűen koppan lábad eléfázol hiába gúnyakőszíved semmi fel nem oldja