Kérdés

Vállamon üldögél a magány, karjaimban megkövült ölelések, dologtalan két kezem üres ölemben, tenyeremben kérges nem érintések, ujjaim közül csordogálnak céltalan nappalok és éjszakák. Neked már nem jutott, vagy talán az öröklét tiéd, s nekem, ki tudja még… Vajon...

Álmomban

Álmomban a lovam, hátam mögé lépett. Szájával megérintett. Megfordultam hát, s láttam, mint torzul csikóvá, kicsi gebévé. Megöleltem, magamhoz öleltem. Te voltál.