Háló

Az én Kaliczka Júliannám

nyári este volt s miközben a tarkómra szegeztek egy miatyánkot csak a Mamát figyeltem ahogy nincs itt a ráhajló ágakat leszedegettem róla öreg gyerek lettem ki megnyugvást keres most éjszakánként az eperfa alá sírdombjára ülök virítok rajta mint egy ottfelejtett műanyag koszorú

unoka

három kenyérnyi a súlya
félve tartom a karomba’
hosszan figyelem dundi arcát