Úton
Sietve surran az országút
aszfaltja a négy kerék alatt,
vágyakozva tárja elém a táj
völgyeit – dombjait, csábító
illatot sodor be lágy szellő
a félig lehúzott ablakon
Fák hívnak, integetnek,
kellemes utazást ígérnek,
kezem magától löki be a
lemezt a lejátszóba, mire
eszembe jut, ezt inkább
nem kéne, de már késő
Orvul csendül fel, ezüst
korongba rég bezárt dallam,
dob ritmusára válaszol
tétova ütemben szívem
gitár húrja jajdul, hegedű
hangja sír fel, velem
Nem ereszt a zene, kizár
minden mást fülemből,
emlékfüggönyt húz szemem
elé, az út magától visz
hátán tovább ismeretlen-
ismert tájak felé
Nevetve sír, sírva nevet,
kigúnyol, megkínoz, vádol,
felkavar, dúdol, lágyan
simogat, elringat, játszik
nyugtalan húrjain lelkem
hangtalan hangszerén
Máglyát gyújt a lemenő
nap égnek alján válaszul
kínzó honvágyat éget, hív
ismeretlen, távoli otthonom,
bennem lüktet minden hang
hajszol a zene, hív az út.