Háló

Megtekintve: 59 alkalommal

Úton

Sietve surran az országút
aszfaltja a négy kerék alatt,
vágyakozva tárja elém a táj
völgyeit – dombjait, csábító
illatot sodor be lágy szellő
a félig lehúzott ablakon

Fák hívnak, integetnek,
kellemes utazást ígérnek,
kezem magától löki be a
lemezt a lejátszóba, mire
eszembe jut, ezt inkább
nem kéne, de már késő

Orvul csendül fel, ezüst
korongba rég bezárt dallam,
dob ritmusára válaszol
tétova ütemben szívem
gitár húrja jajdul, hegedű
hangja sír fel, velem

Nem ereszt a zene, kizár
minden mást fülemből,
emlékfüggönyt húz szemem
elé, az út magától visz
hátán tovább ismeretlen-
ismert tájak felé

Nevetve sír, sírva nevet,
kigúnyol, megkínoz, vádol,
felkavar, dúdol, lágyan
simogat, elringat, játszik
nyugtalan húrjain lelkem
hangtalan hangszerén

Máglyát gyújt a lemenő
nap égnek alján válaszul
kínzó honvágyat éget, hív
ismeretlen, távoli otthonom,
bennem lüktet minden hang
hajszol a zene, hív az út.

Vélemény, hozzászólás?