Háló

Megtekintve: 234 alkalommal

Krinolin

Idegen vagyok,
nem erre a világra való idegen.
Kétszáz esztendővel ezelőtt születtem.
Nőiességem krinolinját hurcolom,
vasabroncsa csak gőgösen szorító lom,
a dús kelme előkelő, súlyos teher.

Molyette parókám a sarokban hever,
rizsportól fehérlő porcelán arcomat
keserves könnyeim törték darabokra,
csak nevet rajtam a leszálló alkonyat,
ki lehet a madárijesztő matróna?

Színezüst tükrömben száz emlékkép pereg,
kellemem, s bájam messzi földön híres volt,
lelkesen ünnepeltek a hű emberek,
valamennyi gavallér csak velem táncolt.

Hódolóim halottak, sírjukat lepi,
a szorgos idő kezével szőtt zöld moha,
nem bókolnak színem előtt soha, soha.
Kastély márványához szokott selyemcipőm
réges-rég megfakult, selyme szétfoszlott már,
a magam emelte magányfal körbezár.

Idegen vagyok,
nem erre a világra való idegen,
jó itt nyoszolyámon a szabad ég alatt,
fehér leplével a hold takar hidegen.

Vélemény, hozzászólás?