Háló

Megtekintve: 188 alkalommal

Rókaságom… valahol a kezdeteknél

Heverészünk egymás mellett, én félig hason, felé fordulva, ő rókához képest kissé mókásan hanyatt, négy barna lábát hanyagul szanaszét dobálva. Szeretem ezt a fél éber állapotot, mert ilyenkor tényleg olyan, mintha kiválna belőlem, és testet öltene mellettem. Rájöttem, hogy ő testesít meg mindent, amit szeretek magamban. Ami, ha úgy nézzük, jó dolog, mert régen semmit. Épp arról beszélgetünk, mióta is vagyunk együtt, egyek.

– Hogy születtem? – szegezi nekem a kérdést.
– Hmmm… ezzel jól megfogtál – lepődök meg a kérdésen, mert a pontos választ talán én sem ismerem.
– Ha arra gondolsz, hogy egy fiú és egy lány róka szerelmének vagy a gyümölcse, akkor hivatalosan nem is születtél meg. Először csak képzeletben, szavakban léteztél. Amikor gondoltam rád, vagy beszéltem rólad, egy kis bumfordi kölyök képe jelent meg, és valahol nagyon mélyen laktál bennem. Azt viszont határozottan állíthatom, hogy nagyon szoros rokonságban állsz egy könyvben szereplő rókával, aki találkozott egy szőke kisfiúval, de ezt a történetet már ismered.
– Persze, hogy ismerem, már a könyökömön jön ki – ásít nagyot, megmutatva apró fehér fogait, és mókásan kunkorodó rózsaszín nyelvét -, de ott a róka tanítja a fiúcskát, mi meg tanulunk, ha jól tudom. Egyáltalán mit tanulunk? Hogy tanulunk?
– Igen, igazad van. Tanulunk. Apróságokat, de nagyon lényeges apróságokat. Úgy, hogy figyelünk. Figyelünk magunkra, vagyis befelé, és a világra, másokra, vagyis kifelé. De most álmos vagyok hozzá… Talán a szelídítés a kapcsolat a rokonoddal – gondolkodom hangosan.
– Te embernek születtél, és az embereket nem kell szelídíteni. Az állatokat sem kéne, ez az ember találmánya – néz rám okos szemével, és átfordul a hasára. Összegömbölyödik, vastag, puha farka alá fúrja fejét. Már álmosodik.
– Én is azt hittem, hogy embernek születtem – válaszolok fanyar mosollyal – csak… valahogy másnak, mint a többiek.
– Miben másnak? – motyogja a kérdést, de egyre egyenletesebben szuszog.
– Sok mindenben… de most inkább szunyókáljunk – suttogom halkan.

Ahogy lassan sodródom szokásos időhúzó álmaim egyike felé, tudom, hogy rengeteg kérdése van, és alaposan készülnöm kell válaszokból…

Vélemény, hozzászólás?