Tudósítás a viharról
Vihar előtt mindig süt a nap.
Fények ülnek a fák tetején.
Az ég egyik oldala kék,
a másik haragos.
Mintha éles késsel vágták volna ketté.
Sziámiég.
Aztán nagyon lassan –
a fények könnyezni kezdenek,
aztán zokogni, végül bömbölni.
Gyönyörű a világ.
Mindig várakozik a vihar.
Csak morog. És villog.
Szemben a viharjelző.
Égi karnevál van.
A túloldalon már esik.
Látom a függönyét.
Itt még süt a nap. Elállt a szél.
Ilyenkor vagyunk az epicentrumában.
A madarak is elhallgatnak.
Nemsokára leszakad.
Talán a tó teszi.
Talán azt vigyázza, hogy élünk.
Vagy elnyelne,
mielőtt kettőt pislognál.
Minden éles.
Szédülnek a házfalak.
Záporozik az istennyila.
Csend van benne.
Úgy hullik a tenyerembe
ez a nyári zápor,
mintha szomjan akarna
halni.
Aznap öngyilkos lett egy toboz.
Az anyja csak állt.
A gyökereiben
sírt az eső.
Köszönet: A szöveg kifejezetten egy embernek íródott. Egy baráti levélváltás volt. És szóról szóra igaz. Azt mondta: Te, ez már vers. Én kicsit átdolgoztam. És most megköszönöm neki, hogy észrevette és általa verssé formálódott a vihar.