négyvers
elsővers
Téltől fagyott ágak
kopogják elsőversed,
zúzmara muzsikál altatót.
Még alig vagy –
csak bolyhok erdeje,
tüdő helyett apró vérkörök,
rózsaszín sejtek bimbódzó
halmai.
Akármit mondok, ezek
csak agyonanatomizált sorok
(mintha sóhajok).
Még alig vagy –
de látod, egyből gazdag, mert
szavakat, hangokat kaptál,
(van, hogy ennyi jut
van hogy ennyi elég)
és én még hetvenhét évig
akarom írni neked a
második, harmadik, ezredik versedet.
Még alig vagy –
elférsz két ujjamon…
lásd idezuhansz –
ebbe a mord mosolytalanságba,
és növekszel, míg akkora nem leszel
mint a fák.
De most már hallgatok,
még világtalan szemeddel
te is hallgasd, ahogy a téltől
fagyott ágak kopogják elsőversed –
ahogy zúzmara muzsikál altatót.
2010.
másodikvers
itt vártam romló avarral
szegett
nagy mezők mentén
hogy kire
már tudom
látom hogy
egy vasárnap éj
a felhők közt
lassan átoson
megül tenyeremen
kicsiny madár
hajamba kapaszkodik
néhány nyár-sugár
s kifehéredik lassan
halántékomon
míg tartom karomban
a bokrok alatt
ritmust kutatnak
tétova sünök
illanó lepke
szempillám ráereszkedik
végre
erre a bávatag rétre
megkérdik
két sor már elég-e?
távolban füstköd
támolyog
mintha mellkasomra dőlne
a szivárványos ég
lassú régi kéke
hullongó időt
teregetek a tél kötelére
már két leányka
van ki
mosolyát
rám terítse
a tél hadd hintse
fagyporát
2013.
harmadikvers
s egy verset tán érdemelsz te is
de a varjak
elvitték a rímet
a szavak a betonra estek
elfogytak a bíborvér
arctalan betűk
2015.
negyedikvers
maradék anyagból
gyúrtalak kisfiam
(kimondom a szót: fiam most először
eddig csak úgy hívtalak: gyermekem)
csöppnyi szád
okos fejed
még nem mond semmit
csak remélni merem
nem csupán lehullott avarból
késő őszi sárból
jutott neked
most alszol épp
nem zavar fel billentyűkopogás
a sülő hús sistergése
két imát összekulcsolok feletted
2018.