Én vagyok
Árnyékban vagyok,
vagy én vagyok maga az árnyék,
kicsinyes fényt lopó és fényre vágyó szándék,
én vagyok a soros, netán a sörös, a boros,
éhezéstől vézna, zabálástól potrohos,
a civil, a polgár, a hangos és a néma,
polgárilag engedetlen, a kiszolgáltatott és léha;
én vagyok az ügyeskedő-reménykedő,
a bűn és az erény,
a mondatvégi pont
és a nagybetű a mondat elején;
én vagyok a szolga, az inas, a nyilas, a náci,
a büdös komcsi és a mosdatlan szájú alpári,
én vagyok a bűntelen kereszt,
az ima és a megfeszített, maga az élet,
az igazság, a féligazság, a hírek és az álhírek,
én vagyok a szeretet, a valódi,
meg a mázas és mézes,
és én vagyok az alkalmas massza
a gyűlöletbeszédhez,
én vagyok rozsdás kórházi ágyon a haldokló,
és én vagyok, aki semmire és mindenre kapható,
én vagyok, aki nem ír, nem olvas, nem nemes,
bujálkodó strici, asszonyverő és tiszta szerzetes,
én vagyok a szép, a pép, a púp, a pap,
én vagyok a megbocsátás, a düh és a harag,
én vagyok a szükséges rossz, a megkerülhetetlen erő,
én vagyok az élet, a halál, a bölcső és a temető,
én a vagyok a tűz, a víz, a hó, a jég,
én vagyok a fény, a rémisztő sötét,
mint mindig – el ne felejtsétek jó urak, – én vagyok: a nép!