abortusz
a gyerekek úgy vannak
mint a
lencsefőzelék
most nincs bele mustár
körömmel kaparom a földet
vesszek belőlem
szél hordjon szét
utálom a rohadt napfelkeltés izét
véres színjátékot
kurva tavaszt
még meghalni se hagy
szemben
magammal
sűrűn hallgatok el
semmit akarok
nem akarok
ott a szivárvány
elérhetném de
mellemen varjak ülnek
mondom
menjenek el
talán egyszer megértem
eladhatom az életet
akár a nyárnak
nyárfapihék
hópelyhek
vagyis mindegy
félek nélkülem létben
térben lenni
védeni
seperni hazudni fájni
abortuszom közben azt mondja a hentes
na kislány, még egy ilyen, magának annyi
húzgálja a gyerekkel együtt beleimet kifelé
tutira meglop, beleloccsantja a vödörbe
a kisbaba mellé csusszan, végül is karjára
fűzi beleimet, elsétál vele, mint egy buzi
a retiküllel, én meg ordítva sírok utána
de a műtőssegéd azt mondja, fogjam be
a pofámat, ha nem akarom, hogy a többi
belső szervemet is kivegyék
így aztán
magam varrom be a számat
nem engedem
hogy érzéstelenítsenek