Háló

Megtekintve: 28 alkalommal

A hajónaplónak

A  gyermek viking álmából sarjadó idő
utolsó kvarcával a szívemben hátra,
előre, majd szélbe fordulok, kinövő
kölyöknyi alak, kozmikus vágyakozásban.

Tisztelem a vihart, hideg permet önt el,
s mint gyilkos robbanás, úgy dördül a vásznam.
Ezüsttel telített folyó ömlött itt el,
egy üressé vált ablaknál állva láttam.

A közös kincs közös elveszettségből lett,
a legendás hullámverésből
klónozott szerelmi gyöngy-rendjel.

A Szibilla jóslata szerint akit illet
már porképlet a jósnő nyíló tenyeréből.
Így egy klastromra hagyom a kegyes kincset.

Vélemény, hozzászólás?