Terveim a karácsonyi szünetre
Most, amikor a valóság tényeinek meg
nem értése és az abból következő
hamisságok túszul ejtettek, csőbe húztak,
már csak maximákat, tényeket, megfontolt
szabályokat követek.
Elhagyok érzéseket. Szenvedélyt. Spontán
cselekvéseket. Szellememet beélesítem.
Ösztönköveteléseknek fittyet hányok.
Amint kiiktatom a szomjúságot
végre rendelkezni fogok testemmel.
Nem lesz követelőző senki közelsége,
mindennél fontosabb a tiszta tudatosság.
Csontsovány testemre pergamenszerű bőr
aszalódik, egyre értetlenebbül nézek majd
szívsebeimre.
Ha mégis kávét követelnék hisztérikus
rohamomban, hogy valami megemelje
ezt a testet, vagy kocsiba ülnék, hogy
vásárolni menjek mert kong a kávés doboz,
eszembe jutna, hogy kávézni hívott egyszer.
Amelyet nem fogadtam. Hát most is
forduljak vissza azonnal!
Térjek haza erről az útról, amelyről
szót se ejtsek többé! Miután őt is félúton
láttam legutóbb.
A teljes út felénél. Ahonnan nincs visszaút,
pont ahol helyet cserél jövő és a múlt.