Lerombolom a tornyainkat
Az nem járja, hogy mindent az kap, aki csak nem adta magát,
s én, aki hozzásegítettelek, utolsó vagyok a sorban.
Nem érsz rá?
De mikor ráérsz, lehet, én már nem leszek itt.
Vagy eljössz ma, megoldod, vagy nem jössz el soha többé.
Még az ajtóm, s a szívem nyitva áll.
Még ma!
*
Meg kellett tennem, mert úgy érzem, elfolyik az életerőm.
Így, ebben az állapotban, nem maradhatok.
*
Ha, egy kicsit is fontos vagyok neked, engedsz a zsarolásnak, vagy alkudni kezdesz.
De nincs alku!
Alku nincs!
Jobb így, mint szenvedni éveken át, addig, míg egyszer nem jössz többé.
Sajnálom!
Kegyetlennek kell lennem,
ha élni akarok.
*
Mert, mit írok majd az olvasóimnak?
Jaj, nem jött, mert nem ért rá, sok a dolga?
*
A családomért, a barátaimért, az olvasóimért és magamért is, meg kellett tennem,
ezt, az erős felindulásból elkövetett valamit.
*
Elég jó a helyzetfelismerő képességem.
Bízhatok benne.
Hisz tudod!
*
Lehet, most veszítettem el?
Na és!
Az élet játék, nem igaz?
*
Végtére is, az önbecsülésem helyreállításáról van szó!
Azt pedig ARANYBAN mérik.
*
Amit írtam, kérlek, ne ultimátumnak vedd,
csupán, az irántad tanúsított erős érdeklődésemnek.
Mindig ez van, ha valameddig visszafogom magam.
De hisz, tapasztaltad már néhányszor.
*
Hogy igazságtalan vagyok?
Tudom.
De nem vagyunk már gyerekek,
s én nem vagyok az anyád.
*
Csak egyértelmű kérdésre jöhet,
egyértelmű válasz.
De a “nincs válasz” is félreérthetetlen.
Senki-földje, 2016. szeptember 11.