madarak
Ha hátrafelé hajtom válladra
fejemet, ajkaim kitárulnak, mint egy
ajtó két szárnya,
szememből boldog madarak
repülnek, fehér füst felfelé
a mocskos égre.
Végre te is imákat suttogsz
kötelékeimre, magamnak
fontam őket csuklóra, térdre.
Elfelejted egyszer,
amikor elmondtam, egy éjjel
ideges kések kivágták a méhem,
s ősanyám nem tudott csillogó gömböket
tölteni petefészkeimbe?
Megbocsátod holnap,
vagy talán holnapután,
hogy ivadékot nem tudok
sem hurcolni,
sem világra öklendeni neked,
hogy így fogysz el velem
magtalan,
vagy elmész, lángoló bőrödet
asszonyokra húzva, kik
ringó, nagy csípőkkel
megszülhetnek téged is újra?
Elég-e, ha én szeretlek, hogy
engem írt neked a hím-isten
ráncos ujja, hogy hajamból én
fonok függőágyat, kemény, szép
mellkasodra bújva?
A válasz neked, átkozott androgün,
másfél arasz, nehéz fél óra madárboldogság.