A piramis tetején *( Önmegvalósítás)
Vajon hányan jutunk el oda,
hol a legbelsőbb énünk,
s nem kell félnünk, ha kivet
a víz, az óceán magából,
mert Magunktól,
csírázó magunktól
leszünk mi valós,
s nem zúzza ketté a napok árja
az álmot,
hogy az almot
mi építsük,
s nyugovást adjon
e porszemnyi létben,
legyünk mi, mi legyünk
a kezdet és vég?
Önzés ez,
vagy egyszerű vágy,
hogy korbács helyett
az üveghegyen át
vágyainkat érve
legyünk emberek végre?
De vajon kiért él a lélek?
Valami hajtja, űzi!
A pénzt tűzi zászlajára,
a békét, a hitet?
Eléri e önmagát,
vagy lázad egy testben,
a piramis tetején él-e valaki,
vagy mind csak szorgosan építi,
hajtja malomra a vizet?
S mire számvetés kell,
osztja újra, hogy múlt el év?
Hol a múltja?
Kinek adta a perceket?
S mint öreg fában,
úgy sercegett
a szú, s szava,
mint kopott lemez,
reszketett?
Bú járja át,
tékozolt,
elherdálta, ami volt.
*Maslow -piramis