Háló

Megtekintve: 52 alkalommal

Tűzgyújtási tilalom

Levedlettünk száz meg száz ruhát,
a kérdést, ki vagy,
megannyi válaszból
szőttünk újakat,
téglánként emeltük a házat,
s az akarat,
hogy sárga napsugár
vetítsen álmokat,
egy képet, egy képzelt,
képtelen világban,
körömszakadtáig
élt e sínek között.

Beköltözött az ősz,
határtalanul égett az avar,
bár tűzgyújtási tilalom volt,
fogadtuk meg, újra és újra.

Most hallgatok,
ömlik a füst, száll a pernye,
köd leple alatt
végtelen a mezők csendje.
Szakadássá foszlik a hallgatás.
Szúrós a gesztenyés valóság,
tüskés a rózsa, s a kerítés
ódon falait burjánzó borostyán fedi,
vagy éles üveg, szilánkosra törve,
hegyezi a teret,
s a néma jelek,
irányító táblák, fények,
válaszúthoz visznek.

Bontsd le, megmondtam,
tüntesd el
a szöggel kivert útszakaszt,
s a fojtogató csendet,
hadd nyújtózzam,
s mikor önfeledten
ökölből nyílik szívem,
hagyj megpihennem,
háton fekve,
mint kisdedet,
ki vétlen,
s édesen szenderedik el,
-mert bízik-
anyja ölében.

Toga
2020.10.15.

Vélemény, hozzászólás?