Háló

Megtekintve: 257 alkalommal

LESZÁMOLÁS

L

mit tegyek
elvették a nagymamámat
ötéves voltam
emlékeimre régies
filtert szerkesztett valaki
úgy rémlik
nagy vaskocsi volt virágokkal
és sírtak

vigyek-e annak a
fiúcskának húslevest
ellenőrzőjébe ötösöket
vagy elég lesz a hazasompolygás
nem árt
ha észrevétlen

miért mosolyogtok
amikor azt mondom
szeretem ha fáj

én tényleg nem tudom
acéllánc-e
vagy ujjaid

E

volt egy hetilap
mindig kedden
lepedőnyi újságszagos
Szabad Föld

én meg kishülye
nem értettem
mitől szabad

iskolából jöttem
a forró bableves
gőzrengeteg
és az apró betűk meg a
babszemek összekeveredtek

“minek zabálsz annyit
így is akkora vagy mint egy disznó? “
igazából tényleg

azt sem sejtem
amikor eszel
átfut-e rajtad a félelem

S

voltak csengő rímes hexameterek
metafora-rengetegben
hentergő elrejtett gyöngyös
szín-szavak

lárva mind

minden vers-lepedőt lerántottam
minek
ostoba közhelyek
a csillangó csöndek csak csalfa maszk

platánfák
kenyér és hús mind tűzbe veszett

lefelé nézek
ne lássa más
ez szempilláim belső
oldalára felkarcolt utolsó
vallomás
ugrás előtt

tudod-e hogy
melyik sor szólt neked
épp abban a versben
te vagy-e
gyermek
asszony vagy isten?

Z

négy fát is ültettem, egy ki sem hajtott –
háromnak gyökere gyenge
szél szalad ide-oda
zúg a tüske

nincs ehhez elég kezem
se verni se ölelni nem tudok

nem tudlak felnevelni
kinősz a cserépből
valaki lever a párkányról
földed hajamra hull

Á

már azt is elmondtam
amit hittem
meg azt is amit nem
éjjel felriadok a sok
hazugságra
(csatakos az ágynemű)

francokat van esély
rácsok vannak
szopás
bio meg pot

minek ide Petőfi
egy dzsóba betekered
és kivagy az élettől

amikor kezet fogunk
(nem nézel szemembe)
gondosan ügyelek
nehogy tenyerednek
elmondja tenyerem

M

itt az ideje belátni
tél van

fekszel mellkasomon
(kemény a föld)
csillogó fogakkal

nem tudom rád
csukni a szempillámat
nem tudsz fölmelegedni
sem én annyira megfagyni
hogy ne dideregnénk

O

mindent veszni hagyni
és egy halom szemétnek tekinteni
az volna jó
minden tárgyamat
az ingeket melyeken
fehér sófoltok ütnek át
a gyűrűket ujjaimról
(önmaguktól lecsúsznak)
az ágyat – kifeküdtem a szivacsot –
a lépcsőfokokat az álmok és
reggelek közül
a betört üvegű telefonokat
(az elérhető jelzéssel együtt)
a poharakat az ujjlenyomataiddal
s csak egyet tartani meg
hadd érezzem

a nyakbilincset
szögekkel befelé
minden korty levegőnél

L

az isteni szavak
rám hullott tollpihék
jő a szél

félek nélküled

Á

Szőke mezők
orgonaloknik
bodzatenyerek
(isten veletek?)

Utoljára felsorolni
nem lehet
a verítékcseppeket
lefolynak maguk
beavatkozás nélkül
a nap felszívja
só marad fénytelen
sivatagtestemen

Innen nem látni
csak a felhők habhátát
felfelé meredő fecsketetemeket
látom a szívemet
beteg

Cérnákat tekergetek
püffedt ujjaimra
vörös és fekete zsineg
ha eleget összefogok
kötél is lehet

Iktatták már lázlapom
rajta felismerhetetlen
görbéje a vágynak
bűnnek halálnak

Döbbent csend a
dobbanások helyén
könyveimből
kizuhanó könyvjelzőnevek

S

(melyik sor szól neked
ebben a versben
te vagy-e
gyermek
asszony vagy isten?)

hadd érezzem
a nyakbilincset
szögekkel befelé
minden korty levegőnél

én tényleg nem tudom
acéllánc-e
vagy ujjaid

azt sem sejtem
amikor megpillantasz
átfut-e rajtad a félelem

gondosan ügyelek
nehogy tenyerednek
elmondja tenyerem
hogy lassan kinősz a cserépből
valaki lever a párkányról
földed hajamra hull

nem tudom rád
csukni a szempillámat
nem tudsz fölmelegedni
sem én annyira megfagyni
hogy ne dideregnénk

félek nélküled

Vélemény, hozzászólás?