Cím nélkül
Most ráérek kérdezni, igaz?
Igen.
Mit akarok?
Mindent. Úgy akarsz énekelni, hogy ne lássanak, de mindenki halljon, azt akarod, hogy ismerjék a neved, de az arcodat elfeded előlük. Dolgozol a fegyvereidért, de ha használnod kell őket, eldobod magadtól munkád gyümölcsét, és menekülsz.
Kit ismerek én?
Senkit a világon. Ismered az anyádat, de nem ismered a nőt. Ismered az apádat, de nem ismered a férfit. Ismered a barátot és az ellenséget, de nem ismered a célt. Járod az utcákat, de nem látod a várost. Elveted a szavaidat, de nem tudod, mivé lesznek.
Mi az enyém?
Csak a levegő, és az idő adatott neked, semmi más.
Milyen a nyugalom?
A nyugalom, mint egy pohár tej, fehér és puha. Nem remeg alatta az asztal.
Mi fáj, ha fáj?
A gondolat. Hogy mozdulnál, de csuklóidat pókhálóval kötözöd össze. Hogy játszva átúszod az óceánt, de a vízcseppben kalimpálnod kell. Hogy a fény éltet, s összeaszal.
Gyenge vagyok.
Gyenge vagy. Pont, mint a hóvirág.