Háló

Megtekintve: 44 alkalommal

Azon a féltekén

Dőlve bóbiskol egy lámpaoszlop
a fáradt ködben,
nyögne, de nyűgje semmi.
Csupán a fény, mi elveszett.
Míg lent az Élet, temetkezett.

Fénytelen tócsában mélyen rótt ráncokat
fürdet a Kudarc.
Körülnéz, nem látja senki.
Most lenne jó haza menni!

A külváros sáros, ragadós útjain
ólomléptekkel cammog az idő.
A cipő ronggyá foszlott,
mint szebb napokat élt
hímzett terítő,
a meleg víz s ágy nyugalma
csak álom,
talán helyettem,
helyetted szenved Ő.
Mi választ el?
Az idő?
A tér?
A kény?
A tajték?
A játék?
A szenvedély?
A fény?

Az Esthajnalcsillag sem ragyog
azon a féltekén.

2020.11.10.

Vélemény, hozzászólás?