Háló

Megtekintve: 31 alkalommal

Első lépések: A falevelek sorsa (1989)

Langyos szél lengeti meg lombos fák ágait, 
   s ilyenkor: egy-egy falevél elhagyja otthonát
Hol egykor büszkén nézett le a természet szépségeire.

Tavasszal vigyázott, nehogy megzörrenjen
   hisz akkor elriasztotta volna a bájos őzikéket
Melyek a friss fűben - amelyen még a harmat
   csillogott - gyönyörködtek. 

Mikor megérkezett a nyár aranyló orcájával
   egész kiránduló csoportok raja csevegett az erdőben. 
Tetszett nekik, hogy ennyire boldogak
   az erdő elrejtett szépségeiben. 
Falevélkék összesúgtak, fáradt embereknek árnyékot nyújtottak
   megkérték szellőcske barátjukat: lengesse át a határt
Adjon egy kis frissülést, mezőkön dolgozó embereknek. 

Egyszer csak nagy felhők egyezkednek össze, 
   hogy elkergetik a nyárt aranyló orcájával. 
Észreveszik ezt a mi faleveleink is, búcsúzkodnak egymástól;
   egy-egy elgondolja, nyáron végig a napban gyönyörködtek
Most megsárgultak, nem olyan szép zöld vékony kabátkájuk
   megérkezik a hideg szél, mely durván lerázza
Maga után a faleveleket, ők ott töprengenek a sárban tétlenül... 

De egy szerényke, ki eddig hallgatott megzizzen:
   - Elviseljük még az orkánt is, ha kell! 
Ez biztatás társainak, s így boldogan várják sorsukat. 
Egy-egy szép fényes gyűjteménybe kerül
   egy-egy az elhagyatott kedves imakönyvébe
S mások a tél nehézségeit ott bírják ki
   szárazon, törötten... 
De úgy is győznek! - mert összefognak! 

Ide nézzetek emberek, egyszerű falevelekre
   akik szótlanul viselik a gondjaikat. 
Az ember is el tudná viselni nehézségeit
   csak arra: türelem, akaraterő, kitartás kell. 
Segítsétek egymást, vigasztaljátok egymást
   jóban, rosszban, bajban. 
Így lehet igazán boldog az ember. 

1989 (13 évesen)

Vélemény, hozzászólás?