SZAVAZZATOK!!!!: II. Játék
Kedves Tagjaink, Barátaink!
Köszönjük a szép és elgondolkodtató alkotásokat. 2020. november 22. reggel 06:01. perctől november 30-ig szavazhattok a művekre. Ezen bejegyzéshez hozzászólásban írjátok oda annak az alkotásnak a sorszámát, amely leginkább elnyerte a tetszéseteket.
1. Kerengő
Bezárt a suszterműhely,
a táblát is leverték,
Pista bácsi a közeli
otthonban hajtja
álomra a fejét.
Hat gyermeke mind
játszott az udvaron
a málló falú ház tündöklött,
most fura ez a nyugalom.
A seszínű köveken
eső mossa el az időt,
bátortalanul suttognak a fák,
Irma néni bent hímez
egy patyolat szemfedőt.
2. Kölyökhold
kísértet-ház áll a ködben
falán burjánzó vadszőlő
az éjben valós látszatot sző
szobái mélyen suhan az idő
hajadba viasz-kéz simít
folyosóin lebegő árnylényeket rejt
a lent és a fönt
a korhadó ablakokban kísértetnárcisz
foszló függöny szakadozik rég
egyetlen görbe szög tartja még
rothadó avartól süpped a föld
az árnyékban mohos öreg kút
százéves titkokat rejt
kölyökhold fehéren sápad fent
3. Enyészet
enyészet múlatja az időt
a repkénnyel benőtt romos házban
égre nyúló kéménye is ledőlt
a ház mélyén sűrűn kong a csend
hajadba pókhálókézzel simít
a tetőn rozsdás szélkakas áll
örök álmában nem nyikordul
a kertben vadrózsa burjánzik
forró nap hevétől remeg a táj
mély apátiában csoszog
süppedő sápadt avarban a nyár
4. 2020
először megrepedtek a falak
téglák közt Kelemen felesége
zsolozsmázik
a felhasadt föld alatt
pedig más holtak sárga csontja
fázik
másodszor az ablakkeretek fakultak meg
a csönd betörte az ajtót
vastag porsugár rettent pockot
denevér riasztja a fényt
óhajtót
harmadszor az ég apró darabokra
törte a szelet
óriás-szörnyű fáit az udvarházra szórta
kezet
s lábat növesztenek a kövek
2020, a mű bevégeztetett
5. Nem haza, nem otthon
Ha hűvösödik bármelyik jó lenne,
persze égtájak szerint átgondolom még,
egy-egy tetőtér hol maradt félbe,
vagy a szmog szürkén hol mosódik szét.
A szél bizonytalanul hol tapogatna,
lennék-e másokra utalt az emberek között,
idegenekből készül az utca valóság-zaja,
az óra a szomszédban is fél hatkor csörög.
Hányszor kell megbocsátani a létezésnek,
hogy ennyire, emberfelettien nehéz,
az idő egy szakaszában csak vendége voltam az űrnek,
az otthontalanság lelki leshelyén.
6. fényjáték
itt egy csupasz fa
pasztellárnyéka
fénynyaláb amott
ahol a ház hordja a kalapot
lecsorog a házfalon
bekukucskál az ablakon
tovább a földre csusszan
majd eltűnik onnan
az udvaron kicsit köröz
de sehol nem időz
végül elmélyül az árnyék
játék volt csak fényjáték
7. Csontváry cédrusa
Minden ajtóhoz adok egy kulcsot, mondtad, és keress magadnak emlékeket. Térben és időben, tetted hozzá elgondolkodva. A fehér ajtó előtt leültél a lépcsőre, hátad a falnak támasztva jegyzeteltél egy kis füzetbe. Életed írtad, amiben szerepet kerestél nekem. Menj el minden ház előtt. A helyszín nagyon fontos. Nézd meg, mi száradt ki a cserépből. Anyám kedvenc virága, nem emlékszem sem a nevére, sem az illatára. Időzz el tekinteteddel a köveken. Figyeld a hangyák hosszú láncait, piramist építenek a fal mellé, s csak a legfelső kő veri vissza néhány pillanatra a Nap sugarait. Most nézz a szemembe. Vidd tovább a képet. Idézd fel az itt lakókat, adj régies nevet nekik, a történetüket majd elmesélem. Neked kell belépned a barna ajtón, de lassan menj, számolni fogom a lépéseid, pontosan 20 kicsi és 5 nagy. A kerek végű kulcsot dugd a zárba, és nyomd a térded a függőleges lécek felső harmadához. Ha nem nyílik, nem a te hibád, a kulcsot hagyd a zárban. Lépdelj le a fákhoz, tedd a tenyered oda, ahol kétfelé ágazik az akác, és ma ott lépj ki az életemből.
8. Kedves Topos
emlékszel amikor utoljára itt jártál
egy bőröndöt hoztál nagyapának a
pincébe vitted és eldugtad a nagy hordó alá
aztán leültetek a kályha mellé s én kértelek hogy
mesélj a háborúról de nem mondtál semmit
nos akkor még mindenki itt lakott csak másnap
vitték el nagyapát és az összes unokafivéredet
ne vesszen kárba – mondta délután mama az
asszonyoknak és lement a pincébe
aztán másnap kiosztotta a lapokat sajnos azóta
ők sem jöttek haza de én minden reggel
lesöpröm a lépcsőt mielőtt iskolába megyek
ha erre jársz és nem lennék itthon a bőröndöd
a konyhába tettem de mindenképpen
várj meg mert rajzoltam neked valamit és kérdeznék
pár dolgot például azt hogy mi az a háború
remélem hamarosan látjuk egymást
testvéred
Pablo P.
9. Mese a fájdalomról
az utolsó szobában lakott
úgy volt hogyha felnő
átköltözhet a nagyokéba
vattacukorszag volt a temetésen
alig várta a harangot
a pátert Péternek hívták
még Rózsa sem futott éjfélkor olyan gyorsan a bálról
mint akkor ő
albínó pókokról fantáziált azóta
másztak fel
nem tudta mi pontosan a szűzhártya
azt hitte pókpetezsákhoz van köze
nem Péter barát ujjához
hármat szorított össze
erős körmökkel az orgonát ütve
ő nem mert sírni pedig szörnyen fájt
korábban ragadt tejfogába a vattacukor
“Kis szaros, míg mi élünk, nem teszed be a lábad!”
de kellett a szoba
az orgonát csak onnan nem hallotta
majd elromlott a kazán
azt hitte csak meleget csinál
de vattacukorszaggal égett a ház
ropogtak benne a testek
pedig úgy volt hogyha felnő
átköltözhet
de túlélő
nem
volt
csak
pókpetezsákok
karamelltömött tejfogak
nagylányhajak
és az orgona megrontott hangja
az utolsó szobában maradt
10. Udvarház
Amikor hazafelé mentem, megállítottak az emberek. Kérdezgették, hogy mi van velem, hogy vannak a gyerekek, merre megyek.
Mondtam nekik, hogy egy udvarházat keresek, ahol a nagyapám lakott. Senki nem tudta, hogy hol van. Azt sem, hogy létezik.
Akkor az erdő felé sétáltam épp és elfelejtettem a mohával benőtt köveket az udvarház lépcsőjén. Elfelejtettem, hogy hol vagyok.
Egy szarka cserregett a fákon és akkor azt gondoltam – meglehet – az az udvarház az én keresztem. Amit viszek erdőről erdőre, fáról-fára. Oda van szögezve az életem egy verandára, ahol a muskátlik áttelelnek és amit hiába keresek gyerekkorom óta.
Akkor nagyon elkeseredtem. És kiáltozni kezdtem, hogy: Hahó! Hahó. – Valaki figyelhetett abban a nagy keresésemben, mert a ház egyszercsak előbújt azokban az árnyékokban, azokban a sóhajokban, amiket az emberek éreznek.
És ott állt magányosan, egy erdő kellős közepében a nagypapám. Bajsza volt, az akkori divat szerint hitleres bajúsza.
Kiabált valamit. De nem értettem mi az. Csak arra gondoltam, hogy meghal nemsokára ő is.
És soha nem találom meg őt és az udvarházat.
Csak keresem és keresem. Amíg meg nem halok.
11. Bontott tégla eladó!
Talán féléves volt csak
Zolika,
golyót eresztettek apjába
az örök ellenzék
proliba
e naptól lett ő
Zoli
a csecsemőként is renitens
proli
ki magáról már rég lerúgta a
pólyát
miért is anyja
örökre elátkozta
azt a bizonyos
gólyát
ki nem tehetett a
dologról
hiszen a nő nem tudott semmit
kotonról
de ha már
itt van ez a nem kívánt
gyerek
egyen igyon tanuljon
szóval legyen
kerek
anya ezt szem előtt tartva
súrolt takarított
mosott
és kiabált ha Zoli egyest
hozott
olykor fiát elküldte hol moziba hol
boltba
mert ilyenkor a háziúr
hálószobájában
akadt halaszthatatlan
dolga
Zoli úgy látta jónak
ha ő maga megy a dolgoknak
elé
szorgalmasan tanulta magát
a Zoltánság
felé
így vánszorgott vagy szaladt az
az idő napról
napra
mikor a háziúrnak sürgősen
szüksége lett a gyóntató
papra
Zoli maga rohant a
papért
és mit ad Isten Zoltán lett belőle mire
hazaért
miután a pap feladta az elkésett
kenetet
óvatosan kivett a háziúr kezéből
egy lezárt
végrendeletet
a lényege az volt
hogy nem kell osztoznod senkivel
a tortán
a háziúr ezentúl te leszel
ezen a kopott
portán
Zoltán
miután lábbal előre kivitték az
öreget
megszületett az első
Zoltáni
rendelet.
Bontott tégla eladó!
12. béke (kis Huszt prfrzs)
a nagylátószög torzult tér-érzéke
simul a halszemoptika festékrétegére
a piros cipős kislány most szaladt át
a téglaköves udvaron, már nincs itt, absztrákt
üres tér marad utána
kipp-kopp, kipp-kopp
hal el a kis cipő kopogása
ha átjutnék az ajtón
tán ott lenne, várna
túl, ódon szobákon
hallatszik kacagása
de az ajtó már örökre zárva
bús üledékeiden, kopott magyar táj
ha megállnék, tán felsejlene
egy sosem volt – ismerős emlék
üres fraktáltér, napfényes semmi
néha jó dolog emlékezni
állni, várni, révedezni
és jó dolog lehet a történés
nélküli sivár tér
de az árnyas falak közt
mint roskatag romok ormán a szél
az udvarház vidéke zsibongva
megfényesül, és új életre kél
13. Lépcső
Nem illik benéznem az ablakon,
csak nektek illik kinézni rám.
Vágyaim ülve altatom
lépcsőtökön, ami nem az én hazám.
Merengek, ki ült itt először,
talán a kőműves aki befejezte?
Az ablakból szóltatok rá:
Magának ezt valaki megengedte ?!
Eloltott csikkem a zsebembe teszem,
nem hagyok szemetet lépcsőtökön.
Elindulok merengve.
Nem köszönök el.
A lépcső sem köszön.
14. volt egyszer egy ház
egyszer volt hol nem volt
volt az a ház
meg az udvar meg a fák
eső kopogott kopott köveken
napfény csipkézett
hófehér függönyt az üvegen
volt zsíros kenyér
meg egy bögre tej
kutya macska
és a fáskamrában búvóhely
vasárnapi ebéd után sütemény
karácsonyi áhítathoz
fenyőillat és gyertyafény
nyitott ajtó előtt öreg sámlin
szomszéd néni kötöget
nem volt ő soha egyedül
elszállt gyerekzsivaj helyett
most árva tücsök hegedül
15. Kukaparlament
Kukaparlament – Poroló híradó 1960
Ezt a házat a bérlők;
prolik, munkások, tisztviselők és kéjnők,
szocialista megőrzésre átvették,
s őket így intézményesen jól átverték. –
Adja hírül a titkos, független házi adó,
a „Szabad Demokratikus Poroló Híradó”.
Ahol a stáb, köntösben és svájcisapkában,
mond híreket, esetleg shortban, otthonkában.
Hozhatnám ezerszám a „Tényeket”, példát,
hogyan kértem el a rozzant házi létrát,
s ekkor a házmester, hogy vont kérdőre,
miért nem alszom éjjel, Vasárnapról Hétfőre?
Feljelenthet, mondta, sunyin rám pillantott,
egy „Önkéntes Rendőr”- igazolványt villantott.
Hátba vert és a házban rendről garantált,
mert mától az ő szava, törvénnyé avanzsált.