Háló

Megtekintve: 29 alkalommal

SZAVAZZATOK!!!!: II. Játék

Kedves Tagjaink, Barátaink!

Köszönjük a szép és elgondolkodtató alkotásokat. 2020. november 22. reggel 06:01. perctől november 30-ig szavazhattok a művekre. Ezen bejegyzéshez hozzászólásban írjátok oda annak az alkotásnak a sorszámát, amely leginkább elnyerte a tetszéseteket.

1. Kerengő

Bezárt a suszterműhely,
a táblát is leverték,
Pista bácsi a közeli
otthonban hajtja
álomra a fejét.
Hat gyermeke mind
játszott az udvaron
a málló falú ház tündöklött,
most fura ez a nyugalom.
A seszínű köveken
eső mossa el az időt,
bátortalanul suttognak a fák,
Irma néni bent hímez
egy patyolat szemfedőt.

2. Kölyökhold

kísértet-ház áll a ködben
falán burjánzó vadszőlő
az éjben valós látszatot sző
szobái mélyen suhan az idő
hajadba viasz-kéz simít
folyosóin lebegő árnylényeket rejt
a lent és a fönt
a korhadó ablakokban kísértetnárcisz
foszló függöny szakadozik rég
egyetlen görbe szög tartja még
rothadó avartól süpped a föld
az árnyékban mohos öreg kút
százéves titkokat rejt
kölyökhold fehéren sápad fent

3. Enyészet

enyészet múlatja az időt
a repkénnyel benőtt romos házban
égre nyúló kéménye is ledőlt
a ház mélyén sűrűn kong a csend
hajadba pókhálókézzel simít
a tetőn rozsdás szélkakas áll
örök álmában nem nyikordul
a kertben vadrózsa burjánzik
forró nap hevétől remeg a táj
mély apátiában csoszog
süppedő sápadt avarban a nyár

4. 2020

először megrepedtek a falak
téglák közt Kelemen felesége
zsolozsmázik
a felhasadt föld alatt
pedig más holtak sárga csontja
fázik

másodszor az ablakkeretek fakultak meg
a csönd betörte az ajtót
vastag porsugár rettent pockot
denevér riasztja a fényt
óhajtót

harmadszor az ég apró darabokra
törte a szelet
óriás-szörnyű fáit az udvarházra szórta
kezet
s lábat növesztenek a kövek

2020, a mű bevégeztetett

5. Nem haza, nem otthon

Ha hűvösödik bármelyik jó lenne,
persze égtájak szerint átgondolom még,
egy-egy tetőtér hol maradt félbe,
vagy a szmog szürkén hol mosódik szét.

A szél bizonytalanul hol tapogatna,
lennék-e másokra utalt az emberek között,
idegenekből készül az utca valóság-zaja,
az óra a szomszédban is fél hatkor csörög.

Hányszor kell megbocsátani a létezésnek,
hogy ennyire, emberfelettien nehéz,
az idő egy szakaszában csak vendége voltam az űrnek,
az otthontalanság lelki leshelyén.

6. fényjáték

itt egy csupasz fa
pasztellárnyéka
fénynyaláb amott
ahol a ház hordja a kalapot
lecsorog a házfalon
bekukucskál az ablakon
tovább a földre csusszan
majd eltűnik onnan
az udvaron kicsit köröz
de sehol nem időz
végül elmélyül az árnyék
játék volt csak fényjáték

7. Csontváry cédrusa

Minden ajtóhoz adok egy kulcsot, mondtad, és keress magadnak emlékeket. Térben és időben, tetted hozzá elgondolkodva. A fehér ajtó előtt leültél a lépcsőre, hátad a falnak támasztva jegyzeteltél egy kis füzetbe. Életed írtad, amiben szerepet kerestél nekem. Menj el minden ház előtt. A helyszín nagyon fontos. Nézd meg, mi száradt ki a cserépből. Anyám kedvenc virága, nem emlékszem sem a nevére, sem az illatára. Időzz el tekinteteddel a köveken. Figyeld a hangyák hosszú láncait, piramist építenek a fal mellé, s csak a legfelső kő veri vissza néhány pillanatra a Nap sugarait. Most nézz a szemembe. Vidd tovább a képet. Idézd fel az itt lakókat, adj régies nevet nekik, a történetüket majd elmesélem. Neked kell belépned a barna ajtón, de lassan menj, számolni fogom a lépéseid, pontosan 20 kicsi és 5 nagy. A kerek végű kulcsot dugd a zárba, és nyomd a térded a függőleges lécek felső harmadához. Ha nem nyílik, nem a te hibád, a kulcsot hagyd a zárban. Lépdelj le a fákhoz, tedd a tenyered oda, ahol kétfelé ágazik az akác, és ma ott lépj ki az életemből.

8. Kedves Topos

emlékszel amikor utoljára itt jártál

egy bőröndöt hoztál nagyapának a

pincébe vitted és eldugtad a nagy hordó alá 

aztán leültetek a kályha mellé s én kértelek hogy 

mesélj a háborúról de nem mondtál semmit  

nos akkor még mindenki itt lakott csak másnap 

vitték el nagyapát és az összes unokafivéredet

ne vesszen kárba  – mondta délután mama az

asszonyoknak és lement a pincébe

aztán másnap kiosztotta a lapokat sajnos azóta

ők sem jöttek haza de én minden reggel 

lesöpröm a lépcsőt mielőtt iskolába megyek

ha erre jársz és nem lennék itthon a bőröndöd

a konyhába tettem de mindenképpen 

várj meg mert rajzoltam neked valamit és kérdeznék

pár dolgot például azt hogy mi az a háború

remélem hamarosan látjuk egymást

testvéred

Pablo P.

9. Mese a fájdalomról

az utolsó szobában lakott
úgy volt hogyha felnő
átköltözhet a nagyokéba

vattacukorszag volt a temetésen

alig várta a harangot
a pátert Péternek hívták
még Rózsa sem futott éjfélkor olyan gyorsan a bálról
mint akkor ő

albínó pókokról fantáziált azóta
másztak fel
nem tudta mi pontosan a szűzhártya
azt hitte pókpetezsákhoz van köze
nem Péter barát ujjához

hármat szorított össze
erős körmökkel az orgonát ütve
ő nem mert sírni pedig szörnyen fájt

korábban ragadt tejfogába a vattacukor
“Kis szaros, míg mi élünk, nem teszed be a lábad!”
de kellett a szoba
az orgonát csak onnan nem hallotta
majd elromlott a kazán

azt hitte csak meleget csinál
de vattacukorszaggal égett a ház
ropogtak benne a testek
pedig úgy volt hogyha felnő
átköltözhet
de túlélő
nem
volt
csak
pókpetezsákok
karamelltömött tejfogak
nagylányhajak
és az orgona megrontott hangja

az utolsó szobában maradt

10. Udvarház

Amikor hazafelé mentem, megállítottak az emberek. Kérdezgették, hogy mi van velem, hogy vannak a gyerekek, merre megyek.
Mondtam nekik, hogy egy udvarházat keresek, ahol a nagyapám lakott. Senki nem tudta, hogy hol van. Azt sem, hogy létezik.
Akkor az erdő felé sétáltam épp és elfelejtettem a mohával benőtt köveket az udvarház lépcsőjén. Elfelejtettem, hogy hol vagyok.
Egy szarka cserregett a fákon és akkor azt gondoltam – meglehet – az az udvarház az én keresztem. Amit viszek erdőről erdőre, fáról-fára. Oda van szögezve az életem egy verandára, ahol a muskátlik áttelelnek és amit hiába keresek gyerekkorom óta.
Akkor nagyon elkeseredtem. És kiáltozni kezdtem, hogy: Hahó! Hahó. – Valaki figyelhetett abban a nagy keresésemben, mert a ház egyszercsak előbújt azokban az árnyékokban, azokban a sóhajokban, amiket az emberek éreznek.
És ott állt magányosan, egy erdő kellős közepében a nagypapám. Bajsza volt, az akkori divat szerint hitleres bajúsza.
Kiabált valamit. De nem értettem mi az. Csak arra gondoltam, hogy meghal nemsokára ő is.
És soha nem találom meg őt és az udvarházat.
Csak keresem és keresem. Amíg meg nem halok.

11. Bontott tégla eladó!

Talán féléves volt csak

Zolika,

golyót eresztettek apjába

az örök ellenzék

proliba

e naptól lett ő

Zoli

a csecsemőként is renitens

proli

ki magáról már rég lerúgta a

pólyát

miért is anyja

örökre elátkozta

azt a bizonyos

gólyát

ki nem tehetett a

dologról

hiszen a nő nem tudott semmit

kotonról

de ha már

itt van ez a nem kívánt

gyerek

egyen igyon tanuljon

szóval legyen

kerek

anya ezt szem előtt tartva

súrolt takarított

mosott

és kiabált ha Zoli egyest

hozott

olykor fiát elküldte hol moziba hol

boltba

mert ilyenkor a háziúr

hálószobájában

akadt halaszthatatlan

dolga

Zoli úgy látta jónak

ha ő maga megy a dolgoknak

elé

szorgalmasan tanulta magát

a Zoltánság

felé

így vánszorgott vagy szaladt az

az idő napról

napra

mikor a háziúrnak sürgősen

szüksége lett a gyóntató

papra

Zoli maga rohant a

papért

és mit ad Isten Zoltán lett belőle mire

hazaért

miután a pap feladta az elkésett

kenetet

óvatosan kivett a háziúr kezéből

egy lezárt

végrendeletet

a lényege az volt

hogy nem kell osztoznod senkivel

a tortán

a háziúr ezentúl te leszel

ezen a kopott

portán

Zoltán

miután lábbal előre kivitték az

öreget

megszületett az első

Zoltáni

rendelet.

Bontott tégla eladó!

12. béke (kis Huszt prfrzs)

a nagylátószög torzult tér-érzéke

simul a halszemoptika festékrétegére

a piros cipős kislány most szaladt át

a téglaköves udvaron, már nincs itt, absztrákt

üres tér marad utána

kipp-kopp, kipp-kopp

hal el a kis cipő kopogása

ha átjutnék az ajtón

tán ott lenne, várna

túl, ódon szobákon

hallatszik kacagása

de az ajtó már örökre zárva

bús üledékeiden, kopott magyar táj

ha megállnék, tán felsejlene

egy sosem volt – ismerős emlék

üres fraktáltér, napfényes semmi

néha jó dolog emlékezni

állni, várni, révedezni

és jó dolog lehet a történés

nélküli sivár tér

de az árnyas falak közt

mint roskatag romok ormán a szél

az udvarház vidéke zsibongva

megfényesül, és új életre kél

13. Lépcső

Nem illik benéznem az ablakon,
csak nektek illik kinézni rám.
Vágyaim ülve altatom
lépcsőtökön, ami nem az én hazám.
Merengek, ki ült itt először,
talán a kőműves aki befejezte?
Az ablakból szóltatok rá:
Magának ezt valaki megengedte ?!
Eloltott csikkem a zsebembe teszem,
nem hagyok szemetet lépcsőtökön.
Elindulok merengve.
Nem köszönök el.
A lépcső sem köszön.

14. volt egyszer egy ház

egyszer volt hol nem volt

volt az a ház

meg az udvar meg a fák

eső kopogott kopott köveken

napfény csipkézett

hófehér függönyt az üvegen

volt zsíros kenyér

meg egy bögre tej

kutya macska

és a fáskamrában búvóhely

vasárnapi ebéd után sütemény

karácsonyi áhítathoz

fenyőillat és gyertyafény

nyitott ajtó előtt öreg sámlin

szomszéd néni kötöget

nem volt ő soha egyedül

elszállt gyerekzsivaj helyett

most árva tücsök hegedül

15. Kukaparlament

Kukaparlament – Poroló híradó 1960

Ezt a házat  a bérlők;

prolik, munkások, tisztviselők és kéjnők,

szocialista megőrzésre átvették,

s őket így intézményesen jól átverték. –

Adja hírül a titkos, független házi adó,

a „Szabad Demokratikus Poroló Híradó”.

Ahol a stáb, köntösben és svájcisapkában,

mond híreket, esetleg shortban, otthonkában.

Hozhatnám ezerszám a „Tényeket”, példát,

hogyan kértem el a rozzant házi létrát,

s ekkor a házmester, hogy vont kérdőre,

miért nem alszom éjjel, Vasárnapról Hétfőre?

Feljelenthet, mondta, sunyin rám pillantott,

egy „Önkéntes Rendőr”- igazolványt villantott.

Hátba vert és a házban rendről garantált,

mert mától az ő szava, törvénnyé avanzsált.  

Vélemény, hozzászólás?