Fürdőszobai csevej
Na, mi van haver? Ezt nem gondoltad volna, mi? Kikapcsollak! Engem többet nem fogsz fixírozni ebben a helyiségben. Egész életedben ezt tetted, ha kértem, ha nem.
Mikor is találkoztunk először? Ja, hogy az nem te voltál, hanem az ükapád. Semmi baj. A születésemet ő mázsálta. Akkor még nem volt gond, teljesen átlagos háromkilós újszülött voltam.
Csecsemőkoromban kevés anyatejhez jutottam, ami biztosította volna a természetes gyarapodásomat. Állítólag te fújtál be védőnőnek, hogy nem hízom elég jól. Ne dumálj, mert lecsaplak. Te indítottál el a hájasodás szalonnával kikövezett útján, olyan iramban, hogy visszacsúszni sem volt lehetőségem. A szerinted kevés anyatejet pótolni kellett valami rizsnyákos keverékkel, ami tudva levőleg rengeteg energiát tartalmaz. Puffadtam is, mint törpevíziló a medencében. Mivel egész nap feküdtem, feszült rajtam a bőr, a szomszéd Julis szattyánbőr csizmáján sem különbül.
Miután a kisded koromat ilyen frankót elintézte valamelyik rokonod, folytatta egy leszármazottja az óvodában. Hol voltál, mikor Erzsi néni leöntötte a forralt tejből kristálycukorral készült karamellás tejet a torkomon? Emlékszem, ahogy a lottyadt föl próbált utat találni, de az utolsó pillanatban gőzerővel visszatolatott mentesítő járatként, és kilövellt Erzsi dada fűzős cipőjére. Csoda, hogy nem lettem bulimiás.
Aztán akkor hol voltál, mikor a napköziben nem tudtam ellenállni a lekváros buktából épített hegyvonulatnak, aminek finom porhó szitált a gerincén. Gyuszinál, a nagyfiú unokatestvéremnél láttam a szekrényajtaja belső felére ragasztva, a sok ruhátlan, tökéletes testű lány – köztük talán Zakopáne – egy csodaszép képet.
Olyan gyönyörű volt a langyos süteménnyel megrakott tálca is.
Amikor az iskolai mérlegről a doktorbácsi azt írta be a lapomra, hogy jól táplált, láttam, kuncogtál a sarokban. Az sem te voltál, miért vállalnád be?
Nem érdekel, hogy melyik felmenőd vett részt a merényletsorozatban, kussolva, szorgalmasan számoltatok, ha lehet, minél többet. Kufárkodtatok a testzsírommal, aljas banda. Szégyelljétek magatokat!
Tudom, azért is én vagyok a felelős, mikor általános iskolai bandázásunk során, mikor tartottunk hazafele a hatodik óra után, ha volt pénzünk, zsemlyét és kólát vettünk, néha sportszeletre vagy kapucínerre is futotta. Nagy hanggal kísérve be is falatoztuk a falu egyetlen boltja előtt, bicajainkon támaszkodva. Akkor sem figyelmeztettél, hogy a nevetés is hizlal. Az, hogy ott sem voltál, nem magyarázat.
A középiskolában feszes nadrágom hosszú, kockás inggel takartam. Egy gyárlátogatás alkalmával az osztályfőnök úgy megszégyenített, hogy sírtam is. Két választásom volt, vagy begyűröm makulátlanul tiszta ingemet a fekete kordbársony nadrágba, vagy nem mehetek be az üzembe, és még intőt is kapok. Eszti segített rajtam, hisz hasonló cipőben járt. Kölcsönadta széldzsekijét, ami derekamra kötve jótékonyan takarta a fenekemet.
Honnan tudtam volna, hogy később bármit megadtam volna azért az alakért.
A test változik, várandóság okán bálnává is nőhet. Nekem háromszor is sikerült. A negyvenedik hét közeledtével, amikor hegyomlásként vonultam, mégis boldog vigyorral, hiszen elképzeltem a babámat, milyen jó dolga lehet ebben az óriási teknőben, amit biztosítottam neki. Akkor nem gondoltam a következményekre.
Kár szót vesztegetni a felelősségedre, az enyémre, nyomozgatni, hogy ki volt a nagyobb csirkefogó az ügyben. Ez közös munka volt.
Az ismeretségünk viszontagságaira tekintve mégsem haragszom rád, hisz nem voltunk mindig szoros kapcsolatban, főleg nem barátságban, de fontos vagy nekem, és leszel is mindig, mert szükségem van rád.
Úgy döntöttem visszakapod az elemeidet.