Háló

Megtekintve: 191 alkalommal

Analógiák

Játszottam az anyámmal úgy,
hogy mámorító örömben aki bújt,
aki nem, eltávolodtam, visszamentem,
takart szemmel megtaláltam, elvesztettem,
ki gondolta volna, hogy ő is
romlandó sejtekből áll?

Egyetlen kedvesemmel is játszottam úgy,
hogy ő magától árnyék-szív sötétbe fordult,
majd mámorító elveszettségben virtuális ágyig,
párnákig húztuk le egymás testi emlékeit,
ki gondolta volna, hogy ott
fekete óramutatók csapnak le ránk?

A gyermek sűrű léthiányában vártam az apám.
Már a kapuból sokféle nevemen becézve értem kiált.
S én úgy ugrok titokzatos komplexusomra,
mint imádatos menyegzőn a szomjas poharat koccintva,
ki gondolta volna, hogy hátrál,
elnyűtt lesz és agyvérzést kap a király?

A kiképzetlen sors támasztott sok abszurd követelést.
“Hátra ne nézz!” “Az almából ne végy!”
Szaggatott bekezdések vezettek ölemtől öledhez,
miközben zajlott a folyóparton a kővé válási kísérlet,
ki gondolta volna, hogy elengedésed módja
a szabad elektronok útján egy elektronikus jel lesz?

Vélemény, hozzászólás?