A tűz, én és az a szemét
“Tizenkét voltot mondtam, nem negyvenkét milliót!!!”
Oké, szóval tényleg nem az én hibám volt. Én nem tehettem semmiről, a francia kocsit sem én választottam, az egyik barátom sózta rám. “Nézd csak! Ebbe belepakolhatod az életed, és még akkor is marad benne hely!” Mondta, és engem lenyűgözött a tény, hogy még egy babakocsi is belefér majd. De arra nem gondoltam, hogy hiába hatalmassága, ha állandóan lerobban az a szemét valahol.
Jó, szóval, amikor kitörött a kerék, az egy picit az én hibám volt, de így jobban belegondolva, miért nem zárják le a kátyúkkal teli útszakaszokat?! Aztán jó, kaptam új kereket, helyből két első újat, mire a világvége teljes közepén közölte velem az autó (továbbiakban csak: “az a szemét”), hogy vészjelzést küld a legközelebbi kórházba, mert leszakadt az autó fele, és én valószínűleg halott vagyok már… pedig csak nem ismerte fel az új csukákat az a szemét kompjúter. Múltkor meg azért állt meg a mindenség kellős közepén, mert egy kis emelkedőt úgy érzékelt, mintha árokba zuhant volna az autó -> vészjelzés küldése -> ön valószínűleg már halott -> részvétem.
Szóval gyűlölöm azt a szemetet. De amit most művelt velem… az mindennek a teteje, vagy inkább a legalja. Mondjuk, a meteorológia is ott rohadhatna meg, ahol van, mert a 18 fok, derűs idő, az a valóságban 5 fok,durva vihar. Hát, és én úttalan utakon a második munkahelyről a harmadikra, épp két nap alatt a tizennyolcadik vérvétel után, nagyon éhesen és nagyon kényesen indulnék tovább, hogy kinyírjam ezt a napot is, amikor beragadt a kézifék. Jó, hegy, meg minden, de villog az a szemét, hogy engedjem el a kézifék érzékelőjét. Nyomogatom, a gyújtást ki-be kapcsolom, de az a szemét nem felejt, de legalább nem küld vészjelzést, nem hisz halottnak, csak veszekszik velem, hogy engedjem már el a kéziféket, mert másképp nem tudunk elindulni… teeee, ostoba szőke!!!!
Aku*anyádat, odébb kínlódom fékesen a kocsit egy parkolóhelyre, és kiszabom a kocsi agyából a kézifék érzékelőjét. Az… akkor darabokra esik… jó, na jó, de mivel az autóban elfér az életem, van abban minden. Három pillcsiragasztóból egy működik is, meg van a kesztyűtartóban mindenféle spatula, szike, meg csipesz, amivel tök jól lehet autót szerelni… Szóval azt azért megszereltem, hátha csak az a baj. De nem. Továbbra is őrjöng velem, hogy a parkoló asszisztens felmondott, csináljak, amit akarok.
Hívom Lalit. Lali üvölt a telefonba, hogy az 1-esen kurva nagy a baleset, sorban robbannak ki a kocsik, oltári a tűz, majd visszahív. És mivel én arrafele dolgoztam, már nem is volt kedvem odaérni, de kezdtem fázni és elájulni, meg bepisilni, és így már vészjelzést sem küld az a szemét, mert valamiért azt hiszi, hogy nyomkodom a pöckét, aminek nem hogy örülne.
Lali szerencsére hamar hív, elsorolja a balesetesek állapotát, mintha érdekelne, aztán nagy nehezen rátér a lényegre.
“Kikapod a kerekeket, aztán a biztit rövidre zárod… Hahó, ott vagy?”
“Mit, hogy mit???” Megismétli, de nem a fülemmel van baj, hanem az agyammal, ami egyből rövidre zárt.
“Semmi… Kisütöd. Tizenkét volttal.”
“Süssem ki a kocsit?”
“Ja, a két hátsó keréknél van a fék érzékelő, sokkolod, és akkor elfelejti, hogy mi van beszorulva, és mi nem.”
“De hogy csinálok tizenkét voltot??? Van egy defibrillátor a kocsiban, de az mininmum 400 joule-os…”
“Jó, lesz! Csapd ki!”
Az eső zuhogott, a villámok cikáztak a hegycsúcs körül. És nem voltam elég biztos abban, hogy a negyvenszeres feszültség is “jó lesz-e”… De hát, bassza meg, mit féltem már ezt a szemetet. Felemeltem az egyik oldalt, le a kerék, már elázott a bugyim, így nem is igazán éreztem, hogy már bepisiltem-e, vagy sem… Aztán feltöltöttem a defit, és belenyomtam a biztosítékba. Vagy mibe.
Szóval… Ugye, hogy nem az én hibám volt?!
Még életemben nem hallottam ekkora csattanást, meg visszhangokat a távolból… És elképzelésem sem volt arról, hova tűnhetett el a tonnás szemét előlem… De eltűnt. Mások látták, ahogy becsap a villám, mások pedig azt, hogy egy lángoló, hatalmas autó ugrik, mint egy gigászi béka, mások pedig azt látták, ahogy egy lángoló, hatalmas autó elsüllyed a Dunában. Csak Lali nem látta, meg én se. Pedig ezt megnéztem volna!
(Később azért elgondolkoztam azon, miért van mindenhol tűz, ahol Lali, a szupersztár autószerelő megjelenik, vagy elhinti hasznos tanácsait…)