Háló

Megtekintve: 80 alkalommal

Lázálom…(Egy kamaszkori szalmonella fertőzés margójára…)

Visznek. Megint visznek.

Zavaros kék lé felettem az ég,

s a meleg  szeptemberi napfény melegéből

semmi sem jut a  sebtében  rám vetett , gyűrött lepedő alá.

…Lehet, nem is szeretném.

Húz az álom  maga felé

erős inas kezével, s amint megfog, nem enged.

Lehunyom  szemem, vibrál, bánt  a fény,

sárgán izzik pillám  súlya   alatt,

akár gyomromból nemrég

 a feltörő hányadék.

Letesznek .Zökken  a hordágy , a hang

valahonnan jön ,rám csap , nem értem mit mond, aztán odébbáll,

– „…meglehet, nem  érti már…”-

rántja magához tudatom hirtelen a szót,

majd kilöki daccal:Hess! El innen!

Ring ágyam megint…árnytalan alak lebben szemem előtt,

magas falak zuhannak hangtalan, s mielőtt

kiáltanék, a  fájdalom görcse lecsap,  megszaggat ,majd

eltompul ,s elégedetten a komor  semmibe vész.

…Sehol sem vagyok,… csak  jó nagyon.  

– Mit akarsz itt? – Mondd  nagyanyám?

Ne nézd! Láztól izzadt  ruhám,

s te ott az ágy  végén / vajon ki vagy…? /…ne sírj!

Oly ostoba   talány,

hangom, tudom,mégis ha hallanád…

Hagyjatok!… menni… elmenni akarok!

De nem tudok….

————————————————————————–

Lemorzsolódtak az őszi  sárga-láz  hónapok.

Jönnek – mennek a látogatók,

üres rendben sorjáznak immár  a  gondolatok,s csak a monoton

makacs dobbanás,: dam…da-dam…dam,-.da-dam

egyedül, … nagyon,nagyon  egyedül vagyok.

A fájdalom ismét kíméletlen, rám lel,  éles  borotva, korcs

kutyaként ádáz dühvel orvul, lopva  mar belém.

Aztán olykor  el is alszom…

majd ismét csendes,  kábán  borong az ébrenlét…

Az orvosok  azt mondják….szépen gyógyulok.

Vélemény, hozzászólás?