Megtekintve: 179 alkalommal

---

Hit / Napvirágok

Hit

Egy merő fel-felcsippanó magány a nádas.
Sustorgó hőség nyaldos lapuló riadalmat,
míg felhőkbe gyűlve kering az aggodalom,

habos dölyfét hányva a füst az egekig ér…

Harap a lég most, izzó torzókon kutat a lázas
kétségbeesés; kapar, ölel ölnyi hamvakat,
elcsigázott anyaság kuporog az árnyakon,

hite még él.

Napvirágok

Füstös vitorláktól vörös az ég
s a gyökerek hangja kinő a földből,
a rét izzón ölelő menedék.
Felhők alá kuporodnak a szelek
hegynek ormán lapuló ködtől
az eső, mint kopogó szegek.
Fagyról sikolt mélyben a mag,
üres helyekre ezernyi árny dől,
leveleken lobbanó utolsó szavak.