Háló

Megtekintve: 25 alkalommal

Nem ez

Kint csiklandva szalad ruhák fodrán fel a nap.
Lomhán izzó partnak verődő csillanások smaragd,
játszi éle, felgyűrt szoknyás, csupasz húsokba harap,
csókot lop a szélfútta hatalmasok alatt.

Langymeleg árad, heve sejtről-sejtre fal fel.
Matató fénynyaláb csípőre szaladó kezekkel
buján parolázik, tárt ujjak közzé vágyat lehel,
s míg a nádas száz meg száz szerelmet fed el,

bent törékeny üveg a lélegzetvétel is.
Fotel szélén görnyed a kék-zöld megalkuvás,
fél szemmel szunnyad, vak csendbe mered a lélek;

Ha lehetne, egy ingzsebben felejtenélek…
Szemüregemben a nyár is csak enyhe nyomás,
testem rég’ szikkadó burok, tétlen nemezis.

Vélemény, hozzászólás?