énekek éneke
I. ének
ha megyek majd’
kétszázzal gondoltam
kivisz a menetszél a
nyitott ablakon
de csak nevetésedet
vagdosta arcomba
és jobban fájtál
mint valaha
az abszint se marja
le ruháid nyomát rólam
ha beleírlak egy versbe
azt hiszik istenes
olyan magas vagy benne
pedig rejtegetlek
csak mindenhonnan
kilógnak ujjaid
ha elég földet lapátolok rád
majd megfúlsz
hittem
de másfelől visszamászol
mint a féreg
s én nem tudlak eltaposni
II. ének
legyen átkozott a
szülőcsatorna ami világra
öklendett
a kőfalak melyek
dérbe vonták a mellkasod
s legyen átkozott
két karom és az összes
izom
ín
bennem
hogy nem tudott
megtartani és addig
emelni míg fény ér
hogy lépteid alatt
megroppantak a csigolyáim
tenyerem beszakadt
és nem léphettél feljebb
hogy érintésemtől nem
lett márvány a bőröd
s már nem is lesz más
mint lassú áradás idegen
aluljárókban
koszlott lepedőkön elhalt szaruréteg
s én sem leszek más
III. ének
jaj kihűlt már
forró nyállal kevert véred
mégis hullafoltokat
perzsel kézfejemre
azt mondták most
a rácsok közt tördelik fogaid
seregestől várnak bogár szemeidre
a boszorkányvarjak
s én nem tudok
helyetted megfulladni