Háló

Megtekintve: 27 alkalommal

lángol

Hullik-e rá ma az isteni fénye, a vágya a nyárnak?
Rózsafa lobban a tűzbe omolva, ha eljön az éjjel.
Ében a törzse, a karjai végre kitárva, ha lángol,
Rázza a szél, de a szirmai éteri fénybe merülnek,

Röppen a pernye az égre, a bőrre, a teste parázslik.

Hallod? A fára az éjjeli baglyok, a tóra le fények
szállnak, e furcsa vidéken elillan a reggeli bánat.
Itt van az arcod előttem, a tűzbe vegyült, kusza álom,
látod, a krémpuha szirmodon át- s tovaringhat az ujjam.

Elfut a kéj, vele múlik a kedv, kiabál a magányom.

Lám, ha a völgyet a szél telifújja a hajnali fénnyel,
szórja kezével a bársonyos ízű hársfa-imákat.
Itt, hol a térdemen állva a vérpiros isteni szirmot –
bőrödet – ajkam, a vágyra igyekvő, csókba borítja,

átölel, izzik a teste, lehullik a földre a holnap.

/hexameter/

Vélemény, hozzászólás?