Háló

Megtekintve: 62 alkalommal

Cigánymeggy

Rég volt, emlékszel? Én tizenhat, te tizenkilenc, szomszédok voltunk, pajtások. Terus néni meggyért küldött ki minket a gyümölcsösbe. Kezedbe nyomott egy kosarat, és a lelkünkre kötötte, ne a férgesét hozzuk. Rohantam utánad, oly nagy lépéseid voltak, nem bírtam sétálva követni. Meleg volt, a gondolataid máshol jártak, én örültem, hogy veled bolondozhatok. Öreg, terebélyes fa volt Terus néni büszkesége, cigánymeggy, apró szemű, leves. Már előre tudtam, hogy a magjával foglak megköpködni, így szűrve ki fogaim közt a kukacokat, s azt is tudtam, hogy belemész a játékba, mindig belementél. Az első mag az orrodat érte, a második a nyakad, majd füled, hasad. Mire a kosarat teleszedtük, mindened csupa piros folt lett. Rám néztél, és azt mondtad komolyan: ezt most kimosod a kútnál. Majd vizet húztál az ócska vödörrel, és én megmostam a kezem. A tiéd még mindig meggyes volt, ezért felém fordultál, hogy gomboljam ki az inged. Egy gomb, kettő, a harmadik hiányzik, négy, öt, több nincs. Kihúztad karod az ujjából, a másikat is, és ott álltál előttem félmeztelen. Megcsapott a bőröd illata. Gondolkodás nélkül beleszagoltam a szőrödbe a mellkasodon. Meglepődtél, de nem toltál el magadtól. Rád néztem, és ahogy anyámtól tanultam, ujjamat nyálazva törölgettem az arcod. Csend volt, és te komoly, és én sem vihorásztam már. Az inged a fűbe esett, a vödörben csillogott a víz. Magamat is meglepve az ajkaidhoz értem, nem nevettünk, pedig egyszerűbb lett volna. A tarkómnál fogva húztad a fejem olyan közel a tiédhez, hogy érezzem leheleted. És akkor megcsókoltál mohón, édesen. Hirtelen más lett minden, a magok a földön, a meggy a kosárban, a víz, a kút és te, a bőröd, a tested, az illatod, minden olyan erős volt és félelmetes. A sóhajod a fülemben, minden porcikám érezte, és én mégis kerestem benned a régit. Csak egy kicsit lássam, érezzem, hogy itt van, és vigyáz rám, ő a nagy, én a kicsi. Megérezted, és kinyitottad a szemed. Láttam, tudtam, nincs semmi baj. Sokáig néztél, majd az inged a vízbe dobtad, kicsit megdörzsölted, kicsavartad, és úgy vizesen felvetted. Nem mondtál semmit, de tudtam, hogy el fogsz indulni a nagy, súlyos lépteiddel, és én andalogva megyek utánad.

Vélemény, hozzászólás?