Háló

Megtekintve: 20 alkalommal

A mardosó idő

(Az utolsó percek)

Ezer szálú múlt gyenge húrjait

tépi, pengeti a mardosó idő,

de a görcsös idegnek már hamis a hangja,

pattan a húr, szökik a múlt egy szebbik darabja.

Fehér folt a helyén, nem is számít már.

Egy torz tükörből idegen arc bámul vissza,

biztatón mosolyog, de amaz csak gyanakvón néz,

intene vidáman, de félúton megáll a kéz.

Zene kúszik, új húr pendül,

valahogy ünnepi díszt kap a pillanat.

Messziről szól, de miről mesél a zengő falakon át?

Szinek, zászlók, villám-emlék. Kihúzza magát.

Olyan ördögi ez így! Egy kéz, ha nyúlna felé,

vagy szempár, mely nyugtatón simogat!

Hol vagytok már? Még el kell mondanom! Úgy elmondanám,

… hogy szeretet nélkül, alázat nélkül, semmi a tudomány.

A bezárt lélek még kiált, még üvöltene át,

de nincs válasz, ez a ködkerítés oly magas!

A kerítésre rávetítve villannak a régi vétkek,

fogadalmak, megbánások, gyönyörök és szenvedélyek.

Álom színben lágy dallamban,

perc és óra feloldódva végtelen lesz újra.

Már csak lénye lüktet, fényben fürdik, nincs már emlék,

csak teljesség van, harmónia, nem kell kellék.

Tags :

Vélemény, hozzászólás?