Háló

Megtekintve: 98 alkalommal

Szökés

Sárfaluból szöktem el régen,
varjú károgott vályog-templom
omladó tornyán, talán értem,
harsogva verte vissza a rom.

Tudtam jól, milyen foszlott tollú,
pedig többé vissza se néztem.
Ember-én, ismeretlen sorsú,
lomha köd-köntösömbe fértem.

A szívem eltörött, mentémre
a szél falevélláncot horgol.
Ma csillagot falok ebédre,
szám hajnali harmatot kortyol.

Vélemény, hozzászólás?