Ágyba táncolt vélem mégis az a lány. Nem volt szép a lelkem…mégis csupa báj. Tűzbe vetett engem, mint száraz venyigét… S ráfútt a parázsra, élvezte melegét. Csapdába estem, oh én buta vad, testem meggyötört, ízekre szétszakadt, a hajnal oly messze…hosszú lám még az éj, Bíz” isten szép volt…maradtam …még és még…
A villamos is álmos volt, mint az a három utas, akik a végállomásra igyekeztek, vagyis a villamos igyekezett volna, ha nem álmos éppen.
Koccintok a hamutállal egyedül vagyok de nem magányban. A leépülés részemmé vált, mi mocskos volt anno, most aköré építek ceremóniát.
Amikor gyakorolom az eltűnést,
hidegen kavarog utánam a lég.
Nagy ívű kört kerít mögém a ciklikus idő,
akár kétezer kilométeren át,
Legutóbbi hozzászólások