Holnap
Nem hitted pedig mondtam, hogy eljön
az a holnap mikor felállok és elmegyek.
Az ajtót se zárom, míg utánam dobálod
az összes kínkeservedet. A szó nem jön
velem, fülemben a neved még sokáig
bennem reked. De nem kell a pánik,
nem hagyom sokáig szenvedni a lelkemet.
Már kérges a Nap is, a sóhaj is taszít,
nem lelem szobámban magam. A tükör
csak bámul, más világba tágul, nem mutatja
hol a helyem. Míg neked ez kincs volt,
nekem egy sírról itt felejtett virágcsokor.
Ne sajnáld kidobni! Kezemet megfogni
utolszor még megengedem.
Az erdőn a fák is, a kispadok, a ház is
magukba’ elcsendesedtek. Nincs hajnal,
se ének, vissza sem térnek. Ne fesd át a
kék eget! Már kabátom veszem, a szöget
elteszem, ha ránézek eszembe juss. Nem
hitted pedig mondtam. A szálkát kihúztam,
és szó nélkül tovább megyek.