Megtekintve: 186 alkalommal

---

Lelkem fondorán..

Ópiumfüstként szívlak magamba,
bódult fejjel soraim közé zárlak,
szemhéjaim mögött ó Valóság,
morogsz, 
mint ketrecbe zárt vadállat.
Kiengedlek hát, kifújlak lassan,
bodorodj helyedre, pihenjen a lét,
halmokba hajtom rőzsényi vágyam,
elterülök rajta, s figyelem, hogy ég..
..ám a szellem önzőn esőt hoz e tájra,
a láz alábbhagy és nem remeg a kéz,
odalent a mélyben
apró gépek álma
duruzsolja halkan vér genezisét.
Repedés rian szét lélek-üveg elmén,
papírmasé holdat görget homlokán,
töprengőn kihunyó gondolat parázsa
alszik el a csendben lelkem fondorán.