Éppen úgy, mint amazok…
Sokan vagyunk, igen sokan….. elhagyatottak,
mindig más szolgái, öröktől megbotozottak,
kiket a föld kinevelt a honi sárból. Remegve,
üvöltve jöttünk, mezítelen tisztán, e baljós
világra, mi: a “nép”.
Szorgos emberré kovácsolt
a sors, s tettük dolgunk
remélvén a derűs holnapot…
/ éppen úgy, mint “amazok”…/
Égő hátunkon szöget vert a nyár, dalos kaszát
fentünk inas verejtékkel, vágtuk karcsú derekát
a rengő búzának, mégis…szikkadt kenyeret szelt a tél,
falvak kamrájának holttá fagyott színén.
A sovány disznót leöltük, s ettünk, csak ettünk…
Lám …olykor az emberek boldogok…
/ éppen úgy, mint “amazok” …/
Sebes hordája jött a pusztulásnak, végig
nyargalt a hon fiain, kik vért ontani
mentek elébe, hulltak asszonyok, gyermekek,
katonák félték a halált, de állták… s szóltak a hallgatag vének: Mi végre ?!
Sorsunk egy: meghalunk, ÉRTÜK,
míg a gyáva sunyi színére vált, s lopva haza gyalogol…
/ éppen úgy, mint “amazok”…/
Hiába béget a nyáj, hangja a kényes úri
fülnek káosz, nem a lélek üvöltő panasza, mit
meghallani nem akar, hisz nem éhes
a törvényhozó atyafi, ki oly jól él odafent
lelkünk bizalmán / és elad hitvány garasért /, hej…
de élveznénk mi is a holnapot…
/ éppen úgy, mint „amazok”…/
Dolgom tenger, lám sosem végzem…
Névtelen nyughelyem, akár a szürke föld, a csend
döngöl fölöttem, köröttem ezer év dobol,
s a holtak, kik odafent de jól megvoltak..nyugszanak…mély csend honol…
s itt lent, eltemetetten majd tán elmondhatom:
Jól vagyok! Végre egyszer jól vagyok…
……Éppen… úgy…,
mint “amazok”.