Háló

Éppen úgy, mint amazok…

Sokan vagyunk, igen sokan….. elhagyatottak, mindig más szolgái, öröktől  megbotozottak, kiket a föld kinevelt  a honi sárból. Remegve, üvöltve  jöttünk, mezítelen  tisztán, e baljós világra, mi: a “nép”. Szorgos emberré kovácsolt a sors, s tettük dolgunk   remélvén a derűs  holnapot…                                              / éppen úgy, mint  “amazok”…/ Égő hátunkon szöget vert a nyár, dalos kaszát fentünk inas verejtékkel, vágtuk karcsú derekát […]

Íriszedben

A kerti bútoron csalóka fények,
fejed fölött aranyba ring a messze,
egy új tavaszba hív pacsirtaének,
s a nap simítja színeit kezedre;

Dióhéjban

Az útmenti, csupasz nyárfák felett köröző, éhes varjak hada,
a rozsdát pergő kapualjak mögötti bogárszemű csaholás,
a süppedt zsúptető fölött narancsba alkonyodó ég,