pitypangpárna
napkarddal csaltál ki a föld alól
s melléje ezt ígérted:
míg a fényt te vezérled
nem fájhat
nem vághat –
(micsoda kaland lehet
egy fémérintésű szeretet?)
így lettem nyakékedtől meghajlott
dérmarcangolt kocsány
bóbitabillegetve
(mint valami
szántóföldi nimfa)
kértem a
nyálkásgalócát:
vörösbarnás pajzsként
tapadjon hozzám
s ha épp nem ezt tettem
kerti kártevőkért esdeklettem
magamra ne maradjak
se /csá/szármetszett alakkal
se a fészkemet körbenövő
zöld-magánnyal…
(modern tapétaként alálógó égi kartus
csillag-kongó nosztalgia
sötét kínokat vibrál
az elmosódó emlék-tónus
visszhang hordozza –
saját sikolyának borzalma)
*
te még mindig játszod
az isten(i) szereped
talán addig míg önmagadat
arany-vérben nem leled
akkor is itt leszek
mint egyszerű pitypangpárna
amolyan selymes sárga
s mint elfolyó hited
szemeidben lesz mézpára
megtagadtál –
ez kísérjen a másvilágra…