A halál meg én
Régóta sejtettem már,
hogy kertem alatt farkas jár,
alkalmat les szüntelen,
mikor küzdhet meg velem?
Lám az idő elébe dobott…
Ettem eperfák gyümölcsét egykoron,
permetlé mart, s dörömbölt gyomromon,
csatát veszett végül
lázas tudatom.
Kemény egy harc volt,…ott messze túl…
nem adtam fel, feszült a húr,
s végül…elkullogott az ordas, hah, kicsiny vereség…
ám visszamorrant: jövök még…
meglásd!: Ez csak haladék…
Ifjú vér tombol,
forró fényt vet a nyárnak,
orvosi műhiba(ma már tudom)
/ vagy tán a sors rendelte így..?/
kis tablettára kényszerít…
tévedés? Csak nő…nő a rusnya folt.
Egy, kettő, ..vagy több? Nem számít…..
A reggel rémálmot gyötör,
borzalmat lát a vén tükör.
Vér csurran szemem hézagán, s az a rőt lila elnyom…….
csak terjed …terjed a sápadt homlokon.
Már ott kerülget, az ágyam mellett….
Hallgatag, türelmes, néz merőn…s vár…
Gyenge vagyok és konok,
engem, engem akar magának a halál.
…Elment.
Hideg maradt utána ,kiszáradt a szám,
ismét csatát vesztett a halál.
Vérem már lassabban csörgedez
árkában, tüze zsarátnok,
izzik idebenn: farkasverem.
Elmúlt a félelem.