Háló

Megtekintve: 52 alkalommal

A halál meg én

Régóta sejtettem már,

hogy kertem alatt farkas jár,

alkalmat les  szüntelen,

mikor küzdhet meg velem?

Lám az idő elébe dobott…

Ettem eperfák   gyümölcsét egykoron,

permetlé mart, s dörömbölt gyomromon,

csatát veszett  végül

lázas  tudatom.

Kemény egy harc volt,…ott messze  túl…

nem adtam fel, feszült a húr,

s végül…elkullogott az ordas, hah, kicsiny vereség…

ám visszamorrant: jövök még… 

meglásd!:  Ez csak haladék…

Ifjú vér  tombol,

forró  fényt  vet a nyárnak,

orvosi műhiba(ma már  tudom)

/ vagy tán a sors rendelte így..?/

 kis tablettára   kényszerít…

tévedés? Csak nő…nő a  rusnya  folt.

Egy, kettő, ..vagy több? Nem számít…..

A  reggel  rémálmot gyötör,

borzalmat lát a vén tükör.

Vér csurran  szemem hézagán, s az a  rőt lila elnyom…….

csak terjed …terjed a sápadt  homlokon.

Már ott kerülget, az ágyam mellett….

Hallgatag,  türelmes, néz merőn…s vár…

Gyenge vagyok és konok,

engem, engem  akar magának a halál.

…Elment.

Hideg maradt utána ,kiszáradt a szám,

ismét csatát vesztett  a halál.

Vérem már  lassabban  csörgedez

árkában, tüze zsarátnok,

izzik  idebenn: farkasverem.

Elmúlt a félelem.

Vélemény, hozzászólás?