Háló

Megtekintve: 16 alkalommal

Kéklő napok

Ünneplőbe öltözött az ég,

fenn a kék messzeség kacér haját

lágyan fésülte a szél.

Úgy vártam rád akkor…

fénytelen éjjelen, osonó hajnalon,

                                          akár a hontalanra a vetett ágy

                                           hűvöse megfáradt alkonyon.

Katlan testemben piruló vér

részegen dobolt,

borzongó álom szomja,

ezer szó simított téged, várta

rejtett utakon, kezem, szemem,

szám, vágyam…te voltál asszonyom!

Bohó árnyak lobogtak a falon,

kicsiny  sugár táncolt át néked az ablakon,

s remegve megpihent

harangvirág ruhátlan testeden.

S a  nyár…, füvek, fák ölelték lényed melegét,

köröttük mennyi kék…mennyi kék.

Most bársonyos bogár dong

lombok közt valahol, 

kezed markom melegében

akár suttogó virág, s hiába

szőtte át fonalával fehér inged az idő,

ma is úgy hallgatom

lépted neszét, kéklő napokon.

Vélemény, hozzászólás?