Rímek nélkül
1.
mindig is szerettem volna kiretusálni
a széttöredezett gondolatokat
acélos mondatokká fűzni
hogy tollhegy ütötte sebekké válva
majd átvérezzenek az elmúlás szövetén
régen ha leheveredtem a földre
egy fűszállal is megírtam a mezők algoritmusát
(akkor még felhőket pöfögő
szöcske-motorral duruzsolt a rét)
ezer és ezer
hűvös kilincsű ajtó vezet ki az életből
de én a semmi ágában is megkapaszkodom
és szép szavakat szórok a kazánba
hogy felmelegítsenek
mert láthatod minduntalan
hogyan fonnyad el az idő vázájában
az a pár szál tegnapi tündöklő szó-virág
2.
mostanra már
minden régi pillanat felfénylik
jelentéktelen miniatűrök
apró csillanások a múlt tükrén
olthatatlan vágy
elmenni a tengerhez
de tudom
soha nem jutok el oda
nem baj
én vagyok a tenger
hullámzok
és partra vetek dolgokat
nekem ez is elég
amit elképzeltem:
átfagyottan összebújni
két csobbanás közt
már rég megvolt
lávalámpa az élet
le és fel
lent és fent
míg a konnektorból
ki nem húznak
nincs megállás