Háló

Megtekintve: 19 alkalommal

Egy régi temetés margójára




Mint Juliska léha apja után,
fürgén szaladtam én is, enyémet követve,
elnyelt a sötét erdő karéja, a morzsákat nála a
madarak falták, nálam az idő
fogatlan kerekei nyomták pépesre.
A mesebeli lány felmenője mit evett reggelire,
nem igazán érdekel, hisz otthagyta gyermekeit
a rengetegben.
Jancsi, Juliskával egyetemben, mégiscsak
elkövette azt a gyilkosságot, ha önvédelemből
történt, a Grimm testvérek szerint, akkor is durva.
Az én apám többször is elvitt magával vadászni,
egyszer télvíz idején, gyalogoltunk a
majdnem mínusz fokos cuppanós sárban.
Mikorra hazaértünk, ráfagyott a lábamra kis csizmám,
úgy kellett levágni róla, mint puffadt rózsaszínű malacot.
Emlékszem még a zsigeri feltárásra, amint
a borotvaéles penge felhasította a kamasz Bambi gyomrát,
buborékos, gőzölgő belei kétoldalt ömlöttek
mozdulatlanná merevedett testére,
messziről akár dekoratív is lehetett volna,
közelről viszont bűzösen szaglott.
Az én apám reggelente tejeskávéba áztatott
zsemlét falatozott, a durrogó kályha mellől
figyeltem a rituálét, apró sámlin kucorogva.
Kis deszkáján nyolcba vágta a péksüteményt,
beleszórta a fehér zománcos tálba.
Hirtelen süllyedtek el az apró csónakok.
Mennyi kalória lehetett ebben,
hisz falak nőttek keze nyomán,
egyszer még bíróság is, igaz nem önként,
a panziós citálta, meghurcolva az egyszerű embert.
Sorköz nélküli barázdákat szült, egykor sima bőre,
élénk égszínű szeme savószínűvé változott,
többé nem láttam benne magam.
A bor sebes iramban apadt a pincében,
naponta a negyven dohánnyal töltött hártyavékony
papírba öltöztetett rúd füstje talán még
a mennyországig is felért,
egyszer ezt Szent Péter megunta,
és felhívta magához.



Vélemény, hozzászólás?