Megtekintve: 218 alkalommal
Varázs
Mikor zsombékon ugráltam vigyázva,
új cipőm ne lepje sár,
füzek árnyékában kis virág,
felém intett a nyár.
Könnyű szellő járt a lány után,
ahogy jött felém,
mosoly csillant szája szegletén,
s ringott a vágy a fűz ölén.
Virágajkára nyílt a szám,
szemérmesen és oly sután
öleltem karcsú derekát,
sikkant, kiáltott: fáj!
Vergődtem, égtem, ám a lány
szemében félelem vigyáz,
ne még… de lásd,
perzsel, éget a vágy.
Ma felhőpárnán pihen a nyár,
nem búsulom a tegnapot,
nád lengedez, hallom susog,
szél zilálja hajad…
hó fújja be a szurdokot.
Tóth Zoltán
7