Háló

Megtekintve: 25 alkalommal

Az őrület (fikció) (3. fejezet)

A gyógyszertárban összesúgtak a háta mögött. Úgy érezte, hogy olvas mindenki a gondolataiban. Megrettent, mert ő viszont nem. – Úristen, mit csináltam? – sikított fel magában. Rohant haza, hogy minél előbb bevehesse a gyógyszert. Otthona is idegennek hatott, érezte, hogy szellem van a nagyszobában. Nem mert bemenni. Ehelyett olvasni kezdte az Őrtoronyban a szellemekről szóló részt. Néha odapillantott a nappali ajtajára, hogy be van-e zárva rendesen. Mintha ugyan nem lenne mindegy az ördögnek! Az mindenütt ott van, a Földön ő van hatalmon. Bár nem hitt régebben, de most el kezdett mondani egy imát, úgy, ahogyan azt a tanúk tanították. Amire végzett, úgy hitte, helyreállt a lelki békéje. Gondolatai tiszták lettek, a másik hang, ami szintén ő volt, elcsitult. Rágyújtott, pedig imában megfogadta, hogy leszokik a dohányzásról. Mire elszívta a cigarettát, újból beindult a gépezet: súgás-búgás a fejében.

A három nap alatt semmit nem evett, elfelejtkezett róla. Nem fürdött, a tükörbe sem mert belenézni. Ruháját nem cserélte le, hátha meglátják a meztelenségét. Hangosan próbált imádkozni, de minduntalan elakadtak a gondolatai. A három nap csigalassúsággal telt.

A pszichiátrián várakozás közben elfogta valamiféle áhítat. Szemei fennakadtak, magában mosolyogva dicsérte Istent. Arra lett figyelmes, hogy egy férfi és egy nő figyeli. Szeretettel nézett rájuk. Úgy érezte, hogy fénylik az arca, a szeme. Rájött, hogy ő Isten embere. Nem más mint Gábriel, a harmadik arkangyal. Feladata van: viszi-hozza a híreket Istennek. Hát persze. Előbb is rájöhetett volna. Milyen egyszerű!

Az orvosnak nem mondta el, hogy ő Gábriel. Úgy gondolta, senkinek sem szabad erről tudnia. Várta az isteni üzenetet, de csak nem jött. Ekkor azt képzelte, hogy a Földre vetették őt is, mint a többi szófogadatlan angyalt. Próbatételen van. Nem tudta, mivel bántotta meg Istent, és ez félelmetes volt.

A gyógyszerek valamelyest segítettek, vagy az Isten? Újból gondolkozni kezdett. Visszagondolt a gyerekkorára. Ő egy csecsemőtestbe lett leküldve. A pillanatra is emlékszik: babakocsiban feküdt az udvaron, és egy légy rászállt az arcára. Tetszett neki a simogatás – de jó! – Azzal elvágták az emlékezés fonalát. Az oviban is vigyázott a gyerekekre. A Télapótól féltek, de ő bátorította őket, kézen fogva vezette mindegyiket a Télapóhoz. A cipőfűzés tanítását is rábízta az óvónéni. Vagy az iskolában, amikor tanítás után egy idős bácsinak szenet vitt fel osztálytársaival. Már csak egy vödör szén maradt. Az öreg előtte az ő kezébe nyomott egy maroknyi cukorkát. Kiosztotta a társai között, neki nem maradt, de nem bánta. Csak akkor szomorodott el, amikor egyikőjük se segített neki felcipelni az utolsó vödör szenet. Vagy amikor a tanítónéni hanyatt esett, mindenki nevetett, csak ő futott oda nevetés nélkül a tanárnőhöz, hogy felsegítse. Vagy mikor már ápoló volt, sokszor mondták a betegek, hogy ő gyógyította meg őket. Egy alkalommal lágy tavaszi illat lengte körül, amerre járt. Meg is jegyezte egy beteg, hogy milyen illatos. Pedig nem használt dezodort. Igen, ő biztosan Gábriel.

Álmában egy hatalmas templombelsőt látott. Csupa arany, bársony. Nem keresztény templom volt. Egy papféle beszélt hozzá. – Téged ismerlek – mutatott feléje. Ekkor megszólalt az a valaki az asszony hangján: – azt üzeni Jehova…És felébredt. Nem tudhatta meg, hogy mit üzent a papnak az Isten. Zuhanyzás közben is az álma járt az eszében. Már biztos, hogy Jehova őt választotta ki az ige beteljesüléséhez. Elfogta a büszkeség, de hamar rájött, hogy ez az ördög műve. Hasonló gondolatok cikáztak össze-vissza az agyán. Sebesebben, mint a madár. Meggyőződésévé vált, hogy ő csakis Isten küldötte. De hol van Jézus? Hiszen ő is a Földön jár. Addig töprengett, amíg ki nem pattant a fejéből: Gyula nem más, mint Jézus. A nevek jelentése. Megkereste a hálón. Gyula annyit tesz, mint fővezér. Igen, és ő védelmezi az asszonyt. Azért kérte át a műanyagüzemből, mert megsajnálta a nehéz fizikai munka miatt. Mindig kedvezett neki. Soha nem szólította meg, de ha valamire igénye támadt megkapta. A szabadságot is akkor vehette ki, amikor csak akarta. – Ó, Gyula, hogy mennyire szeretlek – súgta, szuggerálta a távolból a férfit. És ismét rákapcsolódott a férfi hullámhosszára. Hosszasan beszélt hozzá, elmesélte gyerekkorát neki, szenvedéseit apja miatt, anyja zsémbes szeretetét. A szülei soha nem vették őt emberszámba, mindig a szomszéd gyereke volt a jó, a szép és okos. Már minden tiszta. Anyjáék azért nem szerették, mert nem a saját gyerekük. Kifáradva ennyi gondolkodás után sikerült mély álomba zuhannia.

Eljött az év vége, még mindig táppénzen volt. Tudta, hogy a karácsonyt egyedül tölti majd. Aztán eszébe jutott valami. Mi lesz, ha Gyula eljön, mit ad neki enni? Anyjával elmentek vásárolni, az nem engedte kifizetni az árut. Mindent anyja állt. Neki könny szökött a szemébe, és hálásan megköszönte. Lázasan nekiállt sütni-főzni. Sürgött-forgott megállás nélkül.

Szenteste napján megcsörrent a telefonja. Osztálytársa hívta, hogy a szeretet ünnepét velük töltse. Udvariasan csak annyit mondott neki, vendégeket vár, így sajnálja, de nem megy. Esteledett. Várt, csak várt, de nem jött meg a hadvezér. Besötétedett. Az erkélyről figyelte még mindig a kaput, hátha hazaér, akit vár. Kihalt volt az utca, nem világítottak az ablakok. Épp kihajolt a korláton, amikor egy mindent átható hangot hallott felülről. – Ronda üzenetet kaptam öntől asszonyom. Beszéljük meg újra itt lent! – A nő megrettent, de tudta, mennie kell ezt tisztázni. Hiszen ő nem üzent senkinek. Lent egy magas, 30-as éveiben járó fiatalember várta. A nő rápillantott, de nem találkozott tekintete a férfiéval. – Az autómmal minden szombaton itt parkolok. Ma egy cédula volt rátűzve az ablakára, hogy Ön nem szeretné itt látni többé. – Az asszony kerekre nyílt szemmel válaszolt – Én? Soha nem láttam itt ezt az autót, s ha igen, akkor sem tettem volna ilyet. Van itt elég hely – tárta szét a karját. – Most lágy hangon szólt az idegen – Ezen a lakótelepen Ön az egyetlen, akinek nem vagyok útjában. Azzal mindketten megrázkódtak, mintha áramot vezettek volna végig rajtuk. Zavartan néztek farkasszemet, aztán csendesen hátat fordítva eltűnt a férfi. A postaládában ismét egy Őrtornyot talált. Kivette, és lassan felvonszolta magát a lépcsőn. Az eset kizökkentette gondolataiból, valamiért megkönnyebbülést érzett. Fáradtan, elnehezült fejjel belezuhant az ágyba, és már aludt is.

Éjfél előtt pár perccel felébredt. A fejében dalolt egy hang: már nem hiszem, hogy újra eljövök, Gammapolisz vár reám…nézd az éj ablakát… Kétségbeesve felpattant. Mi lesz most, őt itt hagyja ezen a Földön? – De hiszen megmondta: olyan lesz mint a tolvaj, akit ébren talál, azt magával viszi, akit nem, az marad. Lázasan elővette a Bibliát, lapozgatott. Közben megakadt a tekintete az Énekek éneke résznél. Olvasni kezdte. – Szóval Salamon király a Gyula vagyis Jézus? Aki a menyasszonyáért jön. Ezt szó szerint kell venni! Nem metafora! Kicsi húgunk én vagyok, a testvéreim is földönkívüliek, akik eljöttek, hogy férjhez adjanak, ha elég jónak találnak. Ha nem, elrekesztenek, azaz többé nem érthetek az ő nyelvükön, nem olvashatok fejekben. Majd öregkoromban magukhoz vesznek. Akkor már késő – Gyászt érzett. A veszteséget. Érezte, hogy teljesen elmegy az esze. – Tehát akkor Jézus hívott le, hogy figyelmeztessen. Ó, én barom! – és zokogva tépte a haját. – Hát persze, szombatonként eljött hozzám. Hogy tanulmányozzam a Bibliát, és megtisztuljak testben, lélekben. Mindent félreértettem. Magasságos Isten! Bocsáss meg! –

A gyógyszerek között kutatott. Elővette valamennyit, kibontogatta, egy kupacba rakta őket, aztán vizet engedett, és szenvtelenül beszedte mind. Többet már nem gondolt semmire.

Tags :

Vélemény, hozzászólás?