Háló

Megtekintve: 25 alkalommal

a csend árnyékában


egyedül üldögélt
a fáradt délutáni fényben

este szikkadt kezére
holdsugarak húztak
újabb ráncokat

kendője alatt búzamezők
deres kalászai bújtak
ölében marokszedő-karjai
kiszáradt gallyak

ritkán szólt s ha mondta
‘nemsoká meghalok’
szemébe hiába néztem

nem volt ott sem ma
se holnap
s a tegnapok
ördögszekér hátán
elmenekültek

titkolva fájdalmat
meggörbült időt
csak üldögélt
hallgatag
gyengén
összemenve

és a négy évem mellette
óriásnak tűnt

míg egy éjjel
kinyílt minden ablak
s a tükrökre fekete
terítők kerültek

Vélemény, hozzászólás?