nem több mint
késő éjszaka egyedül ülök a kocsmában
a körülöttem lévő asztaloknál mindenki más csak díszlet
részegen ahogy az idő fokozatosan lelassul jól esik beletemetkezni az árnyékba
késő éjszaka egyedül ülök a kocsmában
a körülöttem lévő asztaloknál mindenki más csak díszlet
részegen ahogy az idő fokozatosan lelassul jól esik beletemetkezni az árnyékba
Immár huszonöt éve, hogy lobot vet, gyújt lángot hirtelen haragom, fel – felégetve házasságom kicsinyke zsuppfedeles házát. Fut, szalad lám a nép, – s ámbár mostanság az “ ellenség” nem gyengébb, honnan, honnan sem, előkerül ” kasza, kapa, seprő, lapát “miegymás… Jó..hát csak szó–szót követ, s csatám immár hitvány állóháború. Végül nem marad más, / nem …nem futás…/ visszavonulás. Imígyen […]
Azt hiszem csak álom volt
De azért mégis felvettem
És cipeltem is egy kicsit
Majd letettem és betakartam
Meg ne fázzon – most alszik
A redőnybe akadt árnyak lábai között
beözönlik a harsány-szagú utca;
teste otromba, mocskos, merész,
cuppanó bakanccsal tiporja csendem,
Most jobb? Kinek?
Mint ki magára hagyva biceg.
Most távol vagytok, barátok,
s olyan vagyok, mint egy zarándok
egyedül üldögélt
a fáradt délutáni fényben
este szikkadt kezére
holdsugarak húztak
újabb ráncokat
Legutóbbi hozzászólások