Háló

Megtekintve: 22 alkalommal

Az őrület (fikció) (2. Fejezet)

A folytatás

Észrevette, mennyire rugalmatlanok lettek az izmai, és a hajlékonyságának híre-hamva. Tornázni kezdett. Tizenöt perc után kifulladva zuhanyozni ment. Aztán felkereste szüleit. Jól esett a velük való találkozás. Estefelé elbúcsúzott, észre se vette addig, hogy elrepült az idő.
– Holnap takarítok majd, és főzök valami egyszerűt – gondolta. Bekapcsolta a tv-t, beugrott az ágyba, pillanatok alatt elaludt.
A szabadsága alatt tornázott, diétán élt. Felfrissült, mintha éveket fiatalodott volna.
Hétfőn a műszak előtt fodrászhoz ment, levágatta a haját. Elégedetten nézett rá vissza a tükörképe.
– Még mindig szép vagyok – nyugtázta. Kolléganői csodálkozva vették körül. Mindenki dicsérte jó frizuráját.
A csarnokba lépett a művezető Gyulával. Mindketten felcsillanó szemmel néztek az asszonyok csoportja felé. A nő tudta, hogy őt nézik. Lányos boldogság fogta el. Tudta, hogy megbabonázta az üzemvezetőt, vagy fordítva? Hiszen… Hát persze! A műanyag üzem vezetője megmondta, csak azt nem, hogy szeretőnek akarja Gyula őt. Erre a gondolatra idegesség fogta el. Megalázónak vélte, hogy…- Persze, az elvált nők könnyű prédák – Erre a gondolatra harag fogta el.
– Megbosszulom ezt rajtad – fogadta meg magában, és megremegett.
Hazafelé is füstölgött magában, az édes bosszúvágy nem eresztette. Egyetlen módszert talált: magába bolondítja a férfit, majd faképnél hagyja. Igen, ez az!
A postaládában egy Őrtorony volt. Kissé meglepődött, de nem dobta a szemétbe. Otthon átöltözött, bekapott pár falatot, és tornázott 15 percet. A fürdőszobában belenézett a tükörbe. Mintha démont látott volna. Pupillái óriások voltak, egy idegen nézett vissza rá a tükörből. Megijedt. Jehova és tanúi jutottak az eszébe. Mit is mondtak? Létezik az ördög, szívesen kínoz meg szelíd embereket, letérítve őket a helyes útról. Igen, megjelent neki, a sugallatok is tőle származnak. Babonás félelmében elővette táskájából a friss folyóiratot, és olvasni kezdte. Megkereste a Bibliát, hogy az idézett részeket is elolvassa.
– Eh! – Ez sem való semmire. – És összecsukta a Bibliáját. Ismét Gyulára gondolt és a bosszúra. Lélegzetét visszafojtva erősen koncentrálni kezdett. A tudatalattiját akarta felszínre hozni.
– Sikerülni fog – gondolta. Újabb levegőt vett, és lelki szemei előtt látni kezdte az üzemvezetőt, érezte a gondolatát. – Megvagy – tört ki belőle. Kimerülve a fürdőszobatükörbe nézett, ismét az idegen nézett vissza rá. Most már nem érdekelte, sőt. Vállat vont. Lesz, ami lesz. – Többé el nem eresztem, azt csinálok vele, amit akarok – gondolta. Lefeküdt a díványra, elszunnyadt.
Reggeledett. Felült a díványon, csodálkozott, hogy a tegnapi ruha van rajta. Álmosan lezuhanyzott. Eszébe jutott a tegnap. Megint koncentrált, hasában kéjt érzett. Vágy a férfi után. Nem a teste, a gondolatai érdekelték. Sietett a zuhanyzással, tiszta ruhát vett fel, és igyekezett a munkahelyére. Az üzemvezető érkezését várta. Ismét érezte a bizsergést, és valóban, megjelent a Gyula. – Nézz ide – szuggerálta a férfit. Az felkapta a fejét, egyenesen a nő szemébe nézett. A férfi nem bírta sokáig, lehajtotta a fejét, elsietett.
A munka egyhangúságát képzelgéssel oldotta. – Kipróbálom, megjelenik-e a Gyula – mondta magában. Becsukta a szemét, és erősen a férfire gondolt. Ismét elfogta a melegség, és az ajtó felé nézett. Megjelent Gyula, léptei bizonytalanok voltak, megindult a nő felé. – Állj meg – súgta a nő magában. A férfi megtorpant. – Jé, hát működik!- ujjongott magában az asszony. Azzal már nem törődve az üzemvezetővel, elkezdte az újabb kapcsolót szerelni. Egy pillanat múlva feltekintett, de híre hamva sem volt Gyulának. A bizsergés elmúlt. Délben, amikor ebédelni mentek a „fejesek” a másik folyosón, a nő megbizonyosodni akarván erejéről, ismét erősen az üzemvezetőre gondolt. Újból az az érzés, meglátta a csarnokba lépő férfit. – Szóval nem mész ebédelni – kuncogta magában a nő. – Megszorongatlak. Gyere erre, állj a hátam mögé! – parancsolta gondolatban. És valóban ez történt. A férfi töprengve nézte az asszonyokat. A nő egyre erősebben érezte a bizsergést. Gyula váratlanul ugrott egyet, és szinte menekülve elsietett. Az érzés megszűnt. – Tehát ura vagyok neki – állapította meg magában az asszony. Gúnyos mosoly jelent meg az arcán. Észbe kapott, és unottan szerelt tovább.
Hazaérve kihagyta az ebédet, inkább edzeni kezdett. Azt gondolta, hogy karban kell tartania a testét, le fogja nyűgözni a férfiakat. Magához édesgeti őket, féltékennyé teszi a Gyulát. És valóban, másnap sikerült is ördögi terve. Az üzemvezető odalépett a férfiakhoz, és mindenkit a helyére parancsolt. Arca álmos, és meggyötört volt. Kócos hajával elesettnek tűnt. – Nem baj, lesz ez még így se- gondolta a nő. Azzal hátat fordítva kiment dohányozni. Nem akadályozta senki.
Délután 6 óra felé megcsörrent a telefon. Ismeretlen szám hívta. Felvette a telefont, de nem szólt bele. A túloldalon is csend volt. Majd egy női hangot hallott. – Mintha forrna valami – hallatszott a túlvégről. – Ne, neee! – üvöltött egy mély hang. – Tedd le, tedd le! Tudja, ki vagyok! – Megszakadt a vonal. – Tehát a Gyula kikereste a telefonszámomat – A feleségének panaszkodhatott, és az asszonya felhívta őt. Ki tudja, mit akart mondani. Gyula kétségtelenül a markában volt.
Este zsongott a feje, végtelen fáradtságot érzett. Mintha ezer hangya mászna az agyában. Mindenféle neszt hallott, majd a saját hangját. Gyors egymásutánban kergetőztek gondolatai. Nem bírta leállítani a hangot. Összefüggéstelen volt, ő mégis talált benne rendszert. Nem bírt elaludni, nem engedte valami. – Megőrülök? – kérdezte magában. Egész éjjel érezte a suttogást.
Reggel összetörve, püffedt szemekkel ment munkába. Talán, ha dolgozik, nem beszél önmagához. De tévedett. Dél körül már nagyon rosszul érezte magát. Erősen koncentrált, és egyszer csak megállt az a valami. Gondolkodni próbált, de egyre csak ugyanazt a mondatot ismételgette. Kétségbeesve szólt a főnökének, hogy engedje haza, mert rosszul érzi magát. Az nem is kérdezett semmit, látta a nő sápadtságát. Valami furcsát látott benne, elhitte a nő rosszullétét.
Szinte gépies mozdulatokkal ment az úton, nem érdekelte a forgalom, csak ment, mint aki csukott szemmel is tudja, hogy merre jár. Otthon lepakolta a cuccát. Érezte, valamit csinálnia kell. De nem jött rá, mit kell tennie. Sötétedésig a fotelben ült, moccanás nélkül, mereven. Próbált gondolkodni, de csak egy mondatot suttogott magában: haza kéne menni. Éhgyomorral feküdt le, bízva abban, hogy hamar elalszik. Valahogy átvészelte az éjszakát. Reggel hanyagul felöltözött, nem is fésülködött. Ápolónő volt, jó diagnoszta, tudta, hogy ez akár skizofrénia is lehet. Automatikusan elindult a pszichiátriára. Hirtelen úgy érezte, hogy az egész Világ őt bámulja ellenségesen. Teste szinte összement, annyira igyekezett elrejtőzni az emberek elől. A rendelőben sokan voltak, már majdnem kifordult, amikor megszólalt ismét a hang: itt maradsz! Csendben figyelte a várakozó betegeket. Mindenki rossz pillantással felelt rá. Aztán ő következett. Próbált összeszedetten válaszolni a doktornak. A sok faggatás után eszébe jutott a diagnózisa, és megkérdezte az orvost, hogy csak nem skizofrén ő? Az orvos ránézett elgondolkodva, majd biccentett. Felírta a gyógyszereket, és táppénzre vette. 3 nap múlva várta vissza.

Vélemény, hozzászólás?